6 diétás tipp lábadozóknak

Láz, fájdalom, rosszkedv, fáradtság, hidegrázás. Ha nem úsztad meg az influenzát, akkor tudod, miről beszélek. Gyorsabb lehet a felépülésed, ha követed az alábbi diétás tanácsokat.

A beteg emberre étvágytalanság jellemző, még az is előfordul, hogy örülünk az így leolvadt kilóknak, bár személy szerint tudok ennél hatékonyabb és kevésbé megterhelő fogyókúrás módszereket is. A betegség során szervezetünk a tartalékokhoz fordul, hiszen a kórokozók elleni küzdelem nagyon sok energiát igényel (gondoljunk akár csak a lázhoz szükséges hő termelésére). Ha már túl vagyunk a nehezén, próbálkozzunk az alábbiakkal energiaszintünk mielőbbi visszanyeréséhez.

Az influenza megelőzhető! >>

Együnk gyakran keveset, napi 4-5-ször, de akár hatszor is. Fontos, hogy 1-1 étkezéssel ne terheljük túl a fáradt szervezetet.

A szervezet regenerálódásához is energiára van szükség, ennek legjobb forrásai lehetnek a szénhidrátok, ezek közül is inkább az összetettek, mint gabonafélék, -pelyhek, kenyerek, tésztafélék, burgonya, zöldségek, hüvelyesek. Egyszerre ne együnk sokat, de minden étkezésnél fogyasszunk belőlük.

Fehérjepótlásra is szükség lehet, együnk húst, halat, válasszuk az emésztőrendszert kevésbé megterhelő, zsírszegény húsfajtákat, mint a csirke-, a pulykamell, a sertéscomb, a karaj, a marhalapocka, a borjú vagy a vadhús.

Általánosságban is igaz, hogy ebben az időszakban kerüljük a nehéz, zsíros, magyaros ételeket, csipegessünk inkább a könnyedebb mediterrán konyha kínálatából.

Mediterrán tippek az egészségért >>

Elmaradhatatlanok természetesen a vitaminok és ásványi anyagok, amelyeket elsősorban friss gyümölcsökből, zöldségekből nyerhetünk. Együnk napi 50-70 dkg gyümölcsöt, zöldséget, amelyeket fogyasztás előtt természetesen alaposan megtisztítunk.

Fontos a megfelelő folyadékbevitel is, igyunk sok vizet, 100%-os gyümölcsleveket, gyümölcsturmixokat, teát.

Turbózd fel magad csodaturmixokkal! >>

A rovat korábbi cikkeit itt találod >>

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...