50 éve kezdtünk el berregtetni a kávédarálókat a közértek pultjain - Biztosan emlékszel te is!

Az OMNIA 1968-ban került a piacra Magyarország elsőszámú kávéjaként, mely alapjaiban változtatta meg a hazai kávéfogyasztási szokásokat. 

Hazai kávéfogyasztási szokásainkkal kapcsolatban megannyi kutatás készült az évek során.

Meglepő eredmény például, hogy 2017-ben a háztartások mintegy 91%-a már rendszeresen vásárolt és fogyasztott kávét , a vásárlók 41%-a pedig rögvest ébredés után, a reggeli órákban szokta meginni az első erős feketéjét, s a megkérdezettek 46%-a még mindig a kotyogós kávéfőzőre esküszik.

Bauer Sándor - 1968 / Fortepan

1968-ban került a polcokra az elegáns ezüstös csomagolású kávé, melynek fogyasztói ismertsége mind a mai napig az elsők között van. A csemege jellegű élelmiszerboltok kávédarálók fülsiketítő zajától lettek hangosak.

A legelső OMNIA blend megalkotásához a Műegyetem segítségét kérték, ahol 50-féle keverési arányt próbáltak ki, mielőtt megalkották az „Omnia blend”-et.

A ’60-as évek végén egyre szélesebb körben elterjedő kávé nemcsak az otthonok és családi összejövetelek alapvető kelléke lett: sorra nyitottak OMNIA kávészalonok. Eszpresszó illat töltötte be a Rákóczi utat, a Vígszínház környékét is.

Bauer Sándor - 1969 / Fortepan

Eltelt azóta 50 év, mely a márka életében is több ponton változást jelentett. A csomagolás többször változott, külalakja az aktuális trendekhez igazodott. Az 1991-es privatizáció után a kávébab figurát lecserélték a holland Douwe Egberts emblémájára, a fríz hölgyre; a kommunikációs üzenet pedig a 2000-es évek elejétől az együtt töltött pillanatokra, az otthonra és a családra fókuszált.

Az Omnia jelenlegi kínálata

Az OMNIA a reklámiparban is otthagyta védjegyét: a cég készítette el az első fényreklámot Magyarországon.

A kávémárka április végén egy Születésnapi Aromazsúr keretében a foodstylist Góg Angéla és Lipovszky Csenge, illatesztéta segítségével idézte vissza az elmúlt 50 év meghatározó illatjegyeit és ízvilágát. A formabontó, interaktív előadáson Angéla és Csenge bizonyította, hogy az illatok, aromák segítségével vagyunk képesek a lehető legpontosabban felidézni egy-egy kedves emléket vagy korszakot.

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Ilyen az igazi macskakaja - te beleharaptál?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...