5 tipp, hogyan készíts pestót

A pesto a mindennapjaim megmentője! Gyors ebéd kell vagy farkaséhesen beesnek a barátok vacsorára, de nincs otthon más, csak egy kis friss medvehagyma.

Parmezános medvehagyma pesto

Nem is kell több, villámgyorsan összedobok belőle egy házi pestót, kevéske parmezán sokszor akad a hűtőmben, s nincs az a húsevő éhenkórász, aki ne nyalná meg mind a tíz ujját ez után a tésztával tálalt étel után. Igen, tudom, hogy készen, üvegben is egészen jó termékeket lehet kapni, de a frissen aprított növény zamata a fokhagymával számomra az újjászületéssel ér fel egy fárasztó nap után: ezt pedig tartósított változat nem tudja felülteljesíteni. Öt tippet adok arra, hogyan válhatsz pestokészítő mesterré!

Spárga, a zöldségek királynője >>

  • Időzsonglőrködés címén kizárólag a pestóval érdemes bravúroznod! Amíg felforr a tészta főzővize, majd 7-8 perc alatt al dentére főzöd a tésztát (én a penne elkötelezett rajongója vagyok), addig simán elkészíted a rávalót. 10, de még sajtreszeléssel együtt sem vesz igénybe 15 percnél több időt.

Medvehagyma peszto fenyőmaggal

Spagettihez, levesek, szószok ízesítéséhez. Jól záródó üvegben, egy kis olajjal leöntve, a hűtőben pár hétig is tárolható, de kis adagokban le is fagyaszthatjuk.

Medvehagymás pesto mandulával

A medvehagymának igen rövid szezonja van, amely kora tavasszal éli csúcsát, ezért érdemes kihasználni a lehetőséget, és minél több finomságot készíteni belőle. Legyen szó ...

Mandulás pesto

Az olasz konyha egyik csúcsa nálam: a pesto, bármilyen formában. Nem volt itthon fenyőmagom, úgyhogy egy hirtelen gondolattól vezérelve mandulából készítettem el, most életemben ...

Diós bazsalikom-pesto

Nagyon kedveljük az olasz konyhát. Próbálok minél több receptet kipróbálni. Ma reggel, ahogy szépen besütött a Nap a teraszajtón, megakadt a szemem a bemenekített bazsalikom bokron.:) ...

Édes bazsalikompesto

A hétvégén elutaztunk. Meglátogattuk egy barátunkat Schweinfurtban. Zenész a lelkem, vagy 25 éve DJ-ként dolgozik. Most már csak mellékállásban űzi, azt mondja, megkomolyodott, miközben ...

  • A kulcs egy jó aprító, avagy egy erős turmixgép. Ha esetleg akad a családban örökölt, régi gyártmányú készülék, ami nem túl csinos, kicsit hangos is, ellenben tökéletesen működik, ne hagyd pamlagon heverni. Jelen esetben nagyon megállja a helyét a közhely, hogy régen tényleg sokkal jobb ketyeréket gyártottak, használd őket bátran (hagyományosan mozsárral törik össze a növény leveleit, ennek híján áldozz a technika oltárán).

5 érv a retek mellett >>

  • A jó olívaolaj mindenekelőtt! Persze, ha más nincsen, löttyints a hagyományos boltiból, de mivel szerves alkotóeleme a pestónak az olaj, én a minőségi árura szavazok: illatos, kissé borsos ízű olívaolajat használok hozzá, abból is legalább egy decit, három-négy jókora fokhagymagerezddel megspékelve, borsozva, enyhén sózva.
  • A genovai konyha ugyan a tradíciók szerint bazsalikommal készíti a pestót, de a repertoár rugalmasan bővíthető: rukkola, medvehagyma, spenót azok, melyek éppen a szezonjukat élik, s végre nem aranyáron mérik őket a piacokon.

Napon szárított paradicsom pesto

Sok olasz receptben használnak paradicsomos pestot. Ez nagyon izgalmassá, finommá teszi az ételeket, sokoldalúan felhasználható. Egy gond van vele, hogy a bolti változatot aranyárban mérik. ...

Medvehagymás pesto

Mr Smith valamelyik nap hazajött a frissen szerzett medvehagymával nagy örömünkre, mert nagyon szeretjük ezt a finom csemegét. Ebből azonban alkotni kellett valami nagyszerűt, s mint mindig, ...

Pesto alla trapanese

Nem klasszikus pesto mártásról van szó, annál sokkal rusztikusabb, pont ez tetszett meg benne. Nagyon. A recept Jamietől való. Nyáron az igazi, a kertben növő bazsalikombokorról ...

Rukkola pesto

Ha marad a konyhámban rukkola, általában pestoként végzi. Most sem történt másként:-).

Petrezselyem pesto

Szeretem a pesto mindenféle változatát: készült már a konyhámban spenótból, pitypangól. Most sem a klasszikus, bazsalikomos verzióért nyúltam: petrezselyem pestot csináltam dióval, ami ...

  • Ha azt gondolnád, hogy a fenyőmag valami úri bolondéria, amit kihagyhatsz a pestóból, ne tedd! Sokkal élvezetesebb lesz tőle az étel, de ha sehogy sem jutnál hozzá (keleti delikátboltokban egyébként kapható), akkor 1-2 deka zúzott dióval helyettesítsd, úgy is nagyon finom lesz a végeredmény!

Nem tudsz betelni a pestókkal? Még több receptért kattints! >>

Az Egyből 5 rovatban további hasznos tippekről olvashatsz, csak kattints ide! >>

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...