Az 5 leggyakoribb hiba brownie-készítés közben

Sötét szín, összetéveszthetetlen csokoládéillat, puha omlós tészta – időtlen kedvenc, amit bárki bármikor megenne - ez a brownie. De ebben is lehet hibázni!

Hiába egyszerű tehát, sőt, még 3 hozzávalós változata is létezik, el lehet rontani – nézzük azt az 5 hibát, amit gyakorta elkövetünk, míg az asztalunkra nem kerül!

Íme a Nutellás brownie receptje! (a címlapfotón is ez látható)

Brownie csupán 3 hozzávalóból

1. Nem jó a recept

Kell egy recept, ami bevált – minimum a barátaidnak ismerőseidnek, anyudnak, mindegy, de tudd róla, hogy a belőle születő eredmény tökély lesz. Persze az is jó, ha te kísérletezgeted ki, melyik lesz a kedvenc. Döntsd el, hogy krémesebb, puhább, folyósabb, vagy szárazabb, kevésbé folyós állagút szeretnél!

2. Nem hagyod kihűlni az olvasztott csokit

A csokoládéolvasztás legtöbbször elkerülhetetlen, ha brownie-ról van szó – ami azt jelenti, az olvadt csoki meleg lesz, sőt, forró. Ha jót akarsz, várd meg, míg picit kihűl, mert máskülönben a cukros tojáshoz való hozzákeveréskor kicsapódhat, illetve „megfőhet”a tojás.

3. Nem megfelelő a tepsid

Alap, de a brownie tökéletes állagához tényleg létfontosságú, hogy megfelelő méretű legyen a tepsid. Tartsd be a receptben ajánlott méretet, mert ha túl nagy, a sütid szétfolyik majd és lapos lesz, ha kicsi, túlzottan magas lesz, és nagy valószínűséggel nyers marad a sütemény.

4. Túlsütés

Ezért a csodás receptért kattintsatok a képre!

Gyakori hiba (egyébként a linzereknél is), hogy megvárjuk, amíg a tűre vagy villára nem ragad már semmi a tésztából. Na, ez itt már késő lesz! Ekkorra egy brownie túlpirult, az eredmény pedig egy száraz, morzsálódó, korántsem lágy süti lesz. Azelőtt pár perccel vedd ki, amikor azt hinnéd, hogy jó, és még kicsit ragad belőle a tűre.Kivétel után is sülni fog még picit!

5. Ne vágd fel, amíg nem hűlt ki!

Tudjuk, nehéz megállni, de szebben, jobban fogod tudni felvágni, ha hagyod hűlni, az ízek is jobban összeérnek majd, és az állag is tökéletes lesz. Amúgy is hasfájást okoz egy forró sütemény...

Szemezgessetek!

Brownie 13. - egyszerűen

Világ életemben imádtam a csokit, és a legközelebbi ismerőseim is elég csokoholisták - egy étteremben ettem először egy rettenetesen csokis sütit, finom vaníliafagyival. Elkezdtem ...

(forrás: thekitchn)

Legújabb receptek

Zsidótojás

A zsidótojás egy hagyományos kóser étel, ami feltételezhetően Lengyelországból érkezett hazánkba, ezért lengyel tojás néven is ismert. Hagyományosan libazsírral készült, ami mellé ...

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kelt tészta készítése

Sokan félnek a legfinomabb sütemények alapjául szolgáló kelt tészta készítésétől, pedig csak bátran bele kell vágni, aztán jön minden magától! Én tizenévesen már elkezdtem, és ...

Húsvéti vendégváró őzgerinc

Mostanában nincsenek túl jó napjaim. Arra gondoltam, hogy legalább összeállítom a húsvéti menüt, hátha ez feldob egy kicsit. Egyébként is épp itt is az ideje a tervezgetésnek, hisz ...

Kijevi krémes

Nem is emlékszem honnan a recept, állandóan gyűjtögetek. :) De azt tudom, hogy nagyon finom ez a süti, érdemes elkészíteni. :)

Hoppá!

Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!