5 fránya ok, ami miatt sajnos a nőknek is kihullhat a haja

Nagyon nehezen viseljük, ha idővel elvesztjük a hajunkat, főleg, ha nők vagyunk. Na de mi állhat a háttérben?

Genetika

Az hajvesztés első számú oka sajnos a genetika. Sokszor azt hisszük, hogy ez csak a férfiakat érinti, hiszen ők azok, akiknél gyakran elég korán elkezdődik valamiféle kopaszodás. A genetika azonban a nők hajára is hatással van, csak náluk jellegzetesen a fej tetején jelenik meg, nem a halántéktól indul, ahogyan az ellenkező nemnél. A hajhullás általában a menopauza környékén, vagy már azelőtt is elkezdődhet, és elsősorban a férfihormonok túlsúlya okozza, mivel a női hormonok ilyenkor már kisebb mennyiségben vannak jelen.

Ez is kapcsolódik:

Gyógynövényekkel a hajhullás ellen

Szülés

Hasonló típusú kopaszodást idézhet még elő érdekes módon a szülés is: a hajnövekedési ciklus a terhesség közben az ösztrogének túlsúlya miatt megáll a növekedési fázisban. Ezért is olyan szép sokszor a terhes nők haja. Sajnos a szülés után azonban a hormonok visszaállnak a normál állapotba és a hajhagymák pedig a telogén, azaz hajhullós fázisba kerülnek. Ez elég sokáig eltarthat, de egy idő után elvileg vissza kell, hogy álljon a terhesség előtti hajkorona.

Fogamzásgátlók, gyógyszerek

A fogamzásgátlók elkezdése és abbahagyása, vagy akár a váltás is okozhat hajhullást, ugyanúgy hormonális okokból kifolyólag, mint a terhességkor. Ez a jelenség általában három hónappal a gyógyszer elkezdése vagy abbahagyása után kezdődik el.Vannak olyan gyógyszerek is, melyek szintén befolyásolják a hajhagymákat: egyes vérnyomáscsökkentők, például a bétablokkolók ilyenek, de a szisztémás szteroidok, valamint az antidepresszánsok és az epilepsziaellenes gyógyszerek is okozhatnak ilyen tüneteket.

Kemoterápia

Megint más típusú hajhullást okoz a kemoterápia, melyek rákos megbetegedés esetén alkalmaznak: ebben a fajta hajhullásban az összes olyan hajhagyma érintett, mely éppen növekedési fázisban van, mert a gyógyszer pont a gyorsan osztódó sejteket, azaz a haj növéséért felelős sejteket támadja.

Pajzsmirigy

Az pajzsmirigy-alulműködés is szinte minden esetben hajhulláshoz vezet. Ezt a betegséget sokszor csak hosszú idő után diagnosztizálják, mert nem teljesen egyértelmű tünetekkel jár, de ha azt észleljük, hogy fogyatkozik a hajunk, és általában lassúnak érezzük magunkat, forduljunk orvoshoz.

Bármilyen esetben, hajhullást tapasztalunk, jobban járunk, ha nem magunkat diagnosztizáljuk, hanem felkeresünk egy bőrgyógyászt, mert ők tudják a legjobban megállapítani az okokat, és persze a probléma kezeléséhez is ők értenek a legjobban.

...és ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

ViaCímlapfotó: Unsplash

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

„Kapj rá!” a halra – Egészség, íz és tudatosság egy...

A halfogyasztás többek számára ma már nemcsak gasztronómiai élmény, hanem tudatos döntés is. A halhús jó minőségű fehérjeforrás, könnyen emészthető, és természetes módon tartalmaz olyan tápanyagokat – például ómega–3 zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat –, amelyek jól illeszkednek a kiegyensúlyozott étrendbe. Nem véletlen, hogy a hal egyre gyakrabban jelenik meg a modern, egészségtudatos konyhákban is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...