4+4 saját márkás natúr joghurtot teszteltünk, hogy kiderüljön, melyik a legfinomabb

4 normál zsírtartalmú és 4 félzsíros natúr joghurt közül próbáltuk megtalálni a legfinomabbat. A tesztnél ezúttal egy szakértő is a segítségünkre volt.

Natúr joghurtokat tesztelni nem egyszerű feladat, mert számos hazai és külföldi gyártó terméke is fellelhető a boltokban. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a hazai áruházláncok saját márkás termékeit hasonlítjuk össze. Az előkészületeknél kisebb fennakadást okozott, hogy a saját márkás natúr joghurtok zsírtartalma eltérő, ezért a 8 megvásárolt terméket két csoportra bontottuk: így négy félzsíros (0,5 - 3,0%) és négy normál zsírtartalmú (3,0 - 3,5%) közül kerestük a legfinomabbakat.

A tesztelésnél ezúttal segítségünkre volt Pásztorné Dr. Huszár Klára, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának docense, aki felhívta a figyelmünket arra, hogy milyennek kell lennie a natúr joghurtnak:

"A natúr joghurt akkor megfelelő minőségű, ha megjelenésre egynemű, egyenletesen csontfehér vagy sárgásfehér színű, felfölöződéstől mentes. Minimális savókiválás megengedett. Illatakellemesen savanykás, jellegzetesen aromás, az íze is picit savanykás, zamatos."

A joghurt pontos leírását a Magyar Élelmiszerkönyv is tartalmazza. A savanyú tejtermékek közé tartozik, akárcsak a kefir és az aludttej. Megfelelően előkészített és hőkezelt, meghatározott anyagokból speciális mikrobatenyészetek hozzáadásával savanyítás és alvasztás útján készül.

Pásztorné dr. Huszár Klára a Szent István Egyetem docense is segítségünkre volt a tesztelésnél

A natúr joghurtokat vakon teszteltük. Összesen hatan vettünk részt a kóstolásban, a termékeket íz és külső jegyek alapján vizsgáltuk. Ezúttal a joghurtok összetevőit is megnéztük, a fontosabb adatokat a cikk végén találjátok.

FÉLZSÍROS JOGHURTOK A TESZTELÉS SORRENDJÉBEN:

1. Pilos Natúr joghurt

  • szép fehér szín, krémes állag
  • sima, csomómentes állomány
  • enyhén savanykás, friss íz
  • savanykás, talán túlságosan is

Ár / Tömeg:49 Ft / 150 g

Zsírtartalom:1,4 %

Gyártja:Nádudvari Élelmiszer

2. Creamfields Yogurt Natural

  • tejszínes íz, krémes állag
  • tejfölszerűen sűrű, szinte megáll benne a kanál
  • édeskés ízvilág, karcosan savanyú
  • nem elég savanykás íz, savókiválás nincs, jellegtelen illat

Ár / Tömeg:85 Ft / 150 g

Zsírtartalom:1 %

Gyártja:Szlovákia

3. CBA Joghurt

  • kicsit csomós állomány, kellemesen savanykás, jellegzetes íz
  • állagra nem elég homogén
  • darabosabb, világos, kicsit kefires állag
  • ízre kissé semleges, de finom

Ár / Tömeg:65 Ft / 150 g

Zsírtartalom:1,4 %

Gyártja:Sole-Mizo Szeged

4. Milfina Natúr zsírszegény joghurt

  • kissé darabos az állaga, és kesernyés az íze
  • grízes állag
  • megfelelő, csontfehér szín, enyhén csomós állomány
  • kicsit tompa íz, nem elég aromás

Ár / Tömeg:55 Ft / 175 g

Zsírtartalom:1,5 %

Gyártja:Friss Élelmiszer

A félzsíros joghurtok közül a Lidl és a CBA saját márkás terméke ízlett nekünk a legjobban, de a másik két termékkel sem volt ízprobléma.

NORMÁL ZSÍRTARTALMÚ JOGHURTOK A TESZTELÉS SORRENDJÉBEN:

1. Spar Natúr Joghurt

  • megfelelően savanykás illat és íz, csontfehér szín
  • az íze megnyerő, tiszta retró
  • savanykás, tejfölízű
  • inkább már kefires ízvilág

Ár / Tömeg:79 Ft / 150 g

Zsírtartalom:3,5 %

Gyártja:Tolnatej

2. S-Budget Natúr Joghurt

  • szép, teljesen fehér szín
  • kicsit túl híg, de finom
  • savanykás, de nem tolakodóan
  • kellemesen savanykás, de kissé üres íz, jellegtelen illat

Ár / Tömeg:49 Ft / 150 g

Zsírtartalom:3 %

Gyártja:Nádudvari Élelmiszer

3. Tesco Yogurt Natural

  • sűrűn folyó állomány, jellegzetes illat
  • krémes jelleg, kellemesen savanykás
  • ennek a legszebb az állaga, fényes, krémes, homogén
  • krémes, kissé savanykás ízű, söt

Ár / Tömeg:49 Ft / 150 g

Zsírtartalom:3,5 g

Gyártja:Csehország

4. Sissy Natúr Joghurt

  • finom, lágy íz, nagyon szép állag
  • kellemesen savanykás, de kissé jellegtelen íz
  • sima, hígabban folyó állomány, csontfehér szín
  • édeskés illat és íz, selymes állag

Ár / Tömeg:55 Ft / 175 g

Zsírtartalom:3 %

Gyártja:Nádudvari Élelmiszer

A négy joghurt közül a Tesco natúr joghurtja lett az abszolút nyertes krémes állaga, és kellemesen savanykás íze miatt.

ÖSSZESÍTETT LISTA:

NévHol vettük?Ár / TömegKilónkénti árZsírtartalomFehérjetartalom 100 grammbanGyártó
Pilos Natúr joghurtLIDL49 Ft / 150 g326,7Ft1,4 %3,5 gNádudvari Élelmiszer
Creamfields Yogurt NaturalTESCO85 Ft / 150 g566,7 Ft1%4,5 gSzlovákia
CBA JoghurtCBA65 Ft / 150 g433,3 Ft1,4 %3,4 gSole-Mizo Szeged
Spar Natúr JoghurtSPAR79 Ft / 150 g526,7 Ft3,5 %3 gTolnatej
Milfina Natúr joghurtALDI55 Ft / 175 g314,3 Ft1,5 %2,7 gFriss Élelmiszer
S-Budget Natúr JoghurtSPAR49 Ft / 150 g326,7Ft3 %3,2 gNádudvari Élelmiszer
Tesco Yogurt NaturalTESCO49 Ft / 150 g326,7 Ft3,5 %3,5 gCsehország
Sissy Natúr JoghurtPENNY55 Ft / 175 g314,3 Ft3 %3,2 gNádudvari Élelmiszer

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...