Azt már tudjuk, mire kell ügyelnünk spárgavásárláskor, hogyan tároljuk felhasználásig, miként pucoljuk. De mi készüljön belőle?
Első találkozás
Kezdő spárgafogyasztóknak javasoljuk a spárga és a hollandi mártás nagyszerű párosának kipróbálását. Tökéletes kezdet az ismerkedéshez.
Itt a hollandi mártás ugyan okozhat némi ijedelmet, pánikra semmi ok, az alábbi tanácsok megszívlelésével a mártás is sikerülni fog:
- Vízgőz felett készítsük.
- Annyi evőkanál vizet adjunk a tojássárgákhoz, ahány tojássárgával készül a mártás.
- Vigyázzunk, ne melegítsük túl a tojásos részt, mert kicsapódik a tojás. Ha mégis kissé túlhevítenénk, evőkanálnyi hideg vizet keverjünk hozzá.
- Addig verjük habverővel, 8-asokat leírva, míg sűrű, krémes, habos lesz, kb. kétszerese az eredeti térfogatnak.
- A vízgőzről leemelve még ne hagyjuk abba a keverést, 15-20 másodpercig folytassuk, különben összeesik a hab.
- Tisztított (ne olvasztott) vajjal készítsük, ezt a legvégén adjuk csak a tojásos részhez, vékony sugárban, folyamatosan keverve.
- Az ízesítők csak ezután kerülnek a mártásba: só, citromlé, és egy csipet cayenne bors.
- A legszerencsésebb, ha azonnal tálaljuk, máskülönben fogyasztásig vízfürdőbe állítva tartsuk melegen.
A hollandi mártáson túl
- A párolt, grillezett vagy főtt spárgát hollandi helyett meglocsolhatjuk ecet-olaj öntettel is, vagy csorgassunk rá fűszeres olvasztott vajat.
- Sonkába vagy leveles tésztába tekerve isteni előétel.
- Dobjuk fel vele a tavaszi salátákat.
- Készítsünk belőle krémlevest.
- Keverjük rizottóba, tésztaételekbe.
- Pitébe sütve nyűgözzünk le vele mindenkit.
- Reggelire rejtsük omlettbe.
- A hagyományosabb ízek kedvelői rizzsel és egy kis hússal rétegezve, rakott spárgaként próbálják ki
- vagy csempésszék fasírtba
- de ránthatják is.
- Csőben sütve remek egytálételt varázsolhatunk az asztalra.
Remek hollandi mártások