10 fontos edzéstipp kezdőknek

Most kezdesz sportolni, és kicsit elveszettnek érzed magad? Nem tudod, hogy mire kell figyelni és mi az, ami lényegtelen? Ezt a tíz tanácsot mindenképpen érdemes megfogadni!

Igazán jó hír, hogy eldöntötted, belevágsz végre a rendszeres testmozgásba. Annak érdekében, hogy ez pozitív élmény legyen számodra és természetesen annak érdekében is, hogy fejlődj, az alábbi tanácsokat érdemes megfogadnod!

1. Érkezz időben!

Nagyon fontos, hogy időben érkezz meg az edzésekre. Ez nem azt jelenti, hogy egy perccel az edzés kezdése előtt esel be, ha utána még öt percig öltözködnöd kell. Azon túl, hogy ez illetlenség, saját magaddal is alaposan kitolsz, mert rövidebb lesz az edzésre jutó idő, így nem is lesz olyan hatékony, ráadásul, ha nélküled kezdik el az edzést, és menet közben kapcsolódsz be, nem fogsz tudni olyan alaposan bemelegíteni, ezért kevésbé leszel terhelhető, és könnyebben le is sérülhetsz.

Amennyiben első alkalommal veszel részt az edzésen, és nem volt előzetes állapotfelmérés, mindenképpen érkezz egy kicsit korábban, mert sok helyen regisztrálni kell, ami kicsit időigényesebb, ráadásul az edzővel is érdemes egyeztetni az egészségi és fittségi állapotoddal kapcsolatban, még az első edzés előtt.

2. Ne add fel rögtön!

Az edzés nehéz, főleg akkor, ha valamit életedben először csinálsz. Erre készülj fel lelkileg, és ne akarj egyből könnyebb feladatokat. Az edző látja, felmérte, hogy mire vagy képes, és ha úgy ítéli meg, könnyít a gyakorlaton, de ha nem, akkor annak egészen egyszerűen az az oka, hogy látja, hogy meg tudod csinálni, ahogy azt is, hogy nem szeretnél kilépni a komfortzónádból, és ezért inkább feladnád. A gyakorlatok nehézsége az, amitől majd fejlődsz, amitől a tested fokozatosan egyre izmosabb, az állóképességed, a hajlékonyságod és a koordinációd pedig jobb lesz.

Soha ne állj úgy egy gyakorlathoz, hogy nem tudod megcsinálni, mert akkor tényleg nem fog menni, ráadásul saját magadat idegesíted fel vele, teljesen feleslegesen. Mindig próbáld meg a lehető legtöbbet beletenni a gyakorlatokba. Könnyen előfordulhat, hogy egy-egy összetettebb gyakorlat még valóban kifog rajtad első alkalommal, de fokozatosan a képességeid fejlesztésére összpontosítva minden alkalommal egyre többre leszel képes.

3. Válassz körültekintően edzőt!

Nagyon fontos, hogy jó edződ legyen. Nem kell, hogy népszerű vagy tökéletes külsejű legyen (kivéve persze, ha neked ez fontos szempont), sokkal fontosabb, hogy felelősségteljes legyen, megbízz benne és persze értsen is ahhoz, amit csinál. Ez azt jelenti, hogy törődik az egészségi állapotoddal, rendszeresen felméri a fizikai és egészségi állapotodat, követi a fejlődésed, motivál, az állapotodnak megfelelő edzésprogrammal és gyakorlatokkal fejleszt, és ha bármilyen egészségügyi probléma felmerül az edzés alatt, pontosan tudja, hogy mi a teendő, meddig terjed az ő hatásköre, és mikor kell orvoshoz küldenie. Az edzései hatékonyak, ízület- és gerinckímélőek, gördülékenyek (tehát nem állsz perceket közben), és persze motiválóak.

4. Ha valamivel gondod van, jelezd!

Könnyen orvosolható, ha valami nem tetszik, valami rossz élményed van, vagy esetleg egy-egy feladatot különböző okokból nem szeretnél megcsinálni, de csak akkor, ha elmondod, hogy mivel van gondod, és miért. Az edződ azért van ott, hogy neked segítsen, biztos, hogy meg fogod tudni beszélni vele a felmerülő problémákat. Ez azért fontos, mert ez a hosszú távú együttműködésetek, és az edzések hatékonyságának az egyik kulcsa.

Gyors édesburgonya

Amit otthon találtam, abból kellett gyorsan ehetőt varázsolnom. A kakukkfű konkrétan beleborult, nem szándékoztam használni, de így utólag jót tett neki! A túró az teljes tejből ...

5. Soha ne titkold el, ha egészségügyi problémáid vannak!

Nagyon fontos, hogy minden egészségügyi problémádról tájékoztasd az edződ! Tapasztalatom szerint bizonyos dolgokat vagy azért hallgatnak el az emberek mert félnek elmondani a problémájukat, vagy egyszerűen úgy veszik, hogy az már a korral jár, hozzátartozik az életéhez, említésre sem méltó. Pedig nagyon fontos, hogy az edző minden ilyesmiről tudjon, mert a különböző gyógyszerek, a magas vérnyomás, a pajzsmirigy alulműködés, a cukorbetegség, a szívbetegség és minden más betegség kihat a teljesítményre és a terhelhetőségre.

Az ízületi-, a deréktáji-, nyaki- és hátfájdalmak pedig szinte minden esetben valamilyen mozgásszervi problémát jeleznek, amire a gyakorlatok megválasztása során az edzőnek nagyon figyelnie kell. Az edződnek az a dolga, hogy fejlesszen és közben vigyázzon rád, de ezt csak úgy tudja megtenni, ha megfelelően tájékoztatod őt. Igaz ez az edzés során fellépő fájdalomra, és rosszullétre is. Ne várj vele, és ne hallgasd el! A fájdalmat és a rosszullétet azonnal jelezni kell.

6. Állapotfelméréssel kezdj!

Ahhoz, hogy lásd a fejlődésed, megfelelő terhelést kapjon a tested és a lehető leghatékonyabbak legyenek az edzéseid, óriási segítség az előzetes állapotfelmérés, amit érdemes havonta megismételni. Az állapotfelmérések során a fittségi tesztek mellett, mindenképp érdemes nyomon követni a testzsír- és az izom arányát is, hiszen így mérhető a legjobban a valódi fejlődés.

7. Készülj fel, hogy ez lelkileg is kihívás lesz!

Egy edzésprogramot végigcsinálni nemcsak fizikailag nehéz, hanem lelkileg is. Nagyon gyakori, hogy valaki már félúton jár, amikor elkezdi szabotálni magát, látszólag minden különösebb indok nélkül. Visszaesik, kifogásokat keres, nem jár el az edzésekre, nem tartja a diétát...stb. Ezt általában betudják a kitartás hiányának, de nagyon gyakori, hogy ennek mélyebb lelki okai is vannak, szorongással járó, elfojtott problémákkal, aminek a feldolgozásában segít ugyan az edzés, de önmagában nem biztos, hogy elég.

Amennyiben az életmódváltás során gyakran lépnek fel szorongással járó érzések, indokolatlan düh, és/vagy nem tudsz elszakadni az érzelmi evéstől, akkor mindenképpen érdemes pszichológushoz fordulni, mert az alapprobléma, ami meggátol a változtatásban, könnyen lehet, hogy lelki eredetű.

Hajdinás kölesfasírt

Egy olyan vegán fasírtot hoztam nektek, amit szinte bárhol, bármikor, bármivel el tudok képzelni, talán a falafel egyik távoli rokona lehetne. A két fő összetevője a hajdina és köles. A ...

8. Koncentrálj!

Edzés közben csak a gyakorlatokra összpontosíts. Ne vidd be a telefonod, és lehetőleg az edzés előtti percekben se telefonálj. Fontos, hogy mentálisan is ráhangolódj az edzésre, hagyd az öltözőben a napi feladatokat és nehézségeket, hiszen a gyakorlatok során sok mindenre oda kell figyelned. Ügyelni kell a helyes testtartásra, a pontos kivitelezésre, és a tested reakcióira is, ez csak akkor megy, ha a figyelmedet az edzések során kizárólag magadra összpontosítod.

9. Ne várd el magadtól, azt amit fénykorodban tudtál!

Lehet, hogy régen képes voltál egy órát folyamatosan futni, vagy megállás nélkül nyomtad a fekvőtámaszokat, és simán lementél spárgába bármikor, ám ha az utóbbi időben nem sportoltál, egészen biztosan nem fogod tudni ezeket az dolgokat azonnal, újra megcsinálni, hiszen az erőnléted, az állóképességed és a hajlékonyságod sem olyan, mint akkor volt. Lehetnek ezek kiváló részcélok, hiszen a tested emlékszik, ezért biztos, hogy képes leszel nagyon gyorsan fejlődni, de fontos, hogy légy türelmes magaddal, és ne akarj mindent azonnal újra megcsinálni.

10. Tegyél bele 110%-ot, az edző nem tud helyetted edzeni!

Nem az edző teljesítménye fogja az eredményeidet meghozni, csakis a sajátod. Egy edzést el is lehet lötyögni, lehet hosszú körmondatokban beszélgetni arról, hogy miért szeretnéd a könnyebb verziót választani, lehet azt mondani az edzőnek, hogy könnyű gyakorlatokat szeretnél, de ettől az ég világon semmit nem fogsz fejlődni. Neked kell beleállnod az edzésekbe, neked kell végignyomni a nehéz (de nem káros!) feladatokat is, mert csak ez fog fejlődést hozni számodra.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...