Diós-paradicsomos-köményes-kendermagos kenyér
Képtelen vagyok hozzászokni, hogy a falusi boltban reggel 10 után szinte soha nincs kenyér. Még egy esélyem van, amikor a Vilmosért megyek az iskolához Tapolcára 2 körül, de sajnos nem ritka eset, hogy olyankor is kimegy a fejemből a kenyér – különösen ha egyéb bevásárolni való nincsen. Nem sok kenyeret eszünk, tulajdonképpen egészen ellennénk nélküle, ha nem kellene tízórait pakolni a gyereknek. Tízórai nélkül viszont kamaszgyerek nem mehet iskolába. Így adódik, hogy estefelé, amikor eszembe jut, hogy már megint elfelejtettem kenyeret beszerezni, kénytelen vagyok nekiállni sütni. Szerencsére élesztő mindig van itthon. Ezzel a recepttel egyáltalán nem egy nagy ügy összedobni egy kenyeret, fél órányi effektív munka, amivel aztán két napig megint nem kell gondolni a kenyérre – a harmadikon pedig (talán pont ezért!) megint jól el lehet felejteni!
