A Túró Rudit mint igazi hungarikumot tartjuk számon. Feltehetően akkor lennénk igazán elégedettek, ha kiderülne, honfoglaló őseink a nyereg alatt puhították ezt a túrós, csokis finomságot. A valóság azonban még ennél is regényesebb, bár kevésbé undorító. A történet felderítésében Tóth Eszter Zsófia és Murai András 1968 Magyarországon című kötete is segítségünkre volt.
1968-ban addig szokatlan, de azóta jól ismertté váló termékek jelentek meg a fogyasztási kultúrának engedményeket tevő kádárista Magyarországon. A „szocialista emberrel” életszínvonalának javításával kívánták feledtetni az 1956-os forradalom leverését követő megtorlásokat.
A változatlanul az „imperialistákat kábító mámorba taszító”-nak tartott, és így csöndben, mindenféle hírverés nélkül az országban forgalmazni kezdett Coca Cola mellett olyan hazai termékekkel is kényeztették ettől az évtől kezdve a szocialista gyomrokat, mint az Omnia kávé vagy a Túró Rudi. Az amerikai termékhez hasonlóan a Túró Rudi sem kapott látványos reklámkampányt, de ennek nem ideológiailag ellentmondásos természete, hanem a neve volt az oka.
Formabontó túró rudi
Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy megpróbáljam reprodukálni itthon a "piros pöttyöst". Végre a tettek mezejére léptem: "apró", formabeli eltéréssel ugyan, de megszülettek a ...
A Klein Sándor pszichológus által kiötlött nevet a lapkiadók túl frivolnak találták, és nem voltak hajlandóak reklámozni a terméket. Rudi, értitek…nem még túró is…ez már sok volt.
Mandeville Róbert, az Erzsébetvárosi Tejüzem művezetője fejlesztette ki a Túró Rudit, de a csokival bevont túródesszert ötletét az 1954-ben a Szovjetúnióba látogató tejipari szakemberek lesték el. A szovjet élelmiszermérnökök már a harmincas években rájöttek a tutira: az édes túró és a csokoládé igen jó párost alkotnak. Nem is késlekedtek sokáig, az elvtársak elkezdték a magyar ízléshez igazított túródesszert nagyipari gyártását.
A termék hamar népszerű lett: Esterházy Péter Egy kék haris című könyvében ez olvasható: „kommunistákban a számháború volt jó, meg a Túró Rudi.”
Az Erzsébetvárosi Tejüzemből a gyártás hamar Mátészalkára került. 20-30 fő dolgozott a rudik elkészítésén: a „túrókígyót” szemmérték alapján vágták fel a megfelelő méretűre. Mivel a termék nem tartalmazott tartósítószert, mindössze három napig volt eltartható, ebből pedig egy nap elment a szállításra. Így ekkoriban Túró Rudiból rendszeresen hiány volt a boltokban. A gyártás nyolcvanas évekbeli modernizálásával azonban 14 napra nőtt a termék eltarthatósága, így mindig volt a boltokban finom rudi. 1984-ben az akkor már Nagybánhegyesen működő tejüzemben ki is használták a termék népszerűségét. A termékből kispórolták a csokit és a vajat, és jóval olcsóbb szójalisztet, zselatint és ételzsírt tettek a termékbe. A „hamisítóbanda”, amely így majdnem másfél millió forintnyi tisztességtelen haszonhoz jutott, lakossági bejelentésre bukott le.
A Ludas Matyi című vicclap szerint így lett a Túró Rudiból Csóró Rudi.
Ahogy Magyarországon a Túró Rudi sikere a mai napig töretlen - 2015-ben 20 milliárd forintot költöttünk rá -, úgy Oroszországban és a Szovjetúnió több utódállamában a rendszerváltozást követően is gyártják a szovjet ipar remekét, a csokis túródesszertet.A magyar ízléshez igazított, morzsás, citromos és a roppanós csokival burkolt rudihoz képest a négyzetes, lágy csokijú, vaníliás, krémes túrótöltelékkel kínált orosz verzió sokkal sűrűbb, intenzívebb élmény.
A szerkesztőségben úgy döntöttünk, próbára tesszük az idehaza az Arbat üzletlánc kínálatában kapható orosz túródesszertet, vagyis a Szirokot. Mi a sima, vaníliás, a csokis, a mákos, a zselédarabos, a sűrített tejes és a kókuszos verziókkal próbálkoztunk. Megosztjuk veletek a tapasztalatainkat.
Volt, aki szerint túl krémes volt az orosz rudacska állaga, és túl édesnek is találta ezt a csemegét – a csokis verzió szinte mindenkinek túl tömény volt.
Hiába, a magyaros, savanykásabb, roppanós külsejű rudi sokak szívébe belopta magát. Ezzel együtt legalább ugyanennyien voltak, akik éppen krémes állaga és selymes édessége miatt sokkal finomabbnak találták, mint a darabosabb, savanykásabb magyar változatot. Az tény, hogy alapvetően mindenki szerette az orosz csemegét – egyedül a zselédarabos verzió verte ki a biztosítékot többeknél némi joggal. A legeredetibb meglátás az volt, hogy ezeket a lágy rudakat meg kellene fagyasztani, és fagyiként befalni.
