Alig egy hónapja volt, hogy a picike balatoni falu strandján, ahol a fél életemet töltöttem, kifakadtam a barátnőmnek:

"azért basszus a gasztroforradalomnak megmutathatná végre valaki, hogy merre vannak a strandbüfék".

Aztán tessék, arra jövök haza a nyaralásból, hogy Bíró Lajos megint újított egyet, és a rántott hús után most egy másik magyar klasszik, a párizsis zsemle becsületét szerezte vissza Grál-lovag módjára. Mondjuk, hogy a párizsis szendvicsnek mi köze a strandhoz - nem számítva azt az esetet, mikor alufóliába csomagolva, a hűtőtáska mélyéről kerül elő - arra első körben nem sikerült rájönnöm, de ettől függetlenül a szabadtüzeket éppen nem gyújtogató Tamás kollégával kigyalogoltunk a Palatinusra, hogy megkóstoljuk.

Az első jó hír az volt, a méretes párizsis szendvicset a strandon kívül is be tudtuk szerezni, így nem kellett bemennünk az egy négyzetméteren ötszáz strandolót befogadó, egyébként kivételesen szép bauhaus komplexumba. Rögtön utána viszont pofára estünk, mivel kiderült, hogy a konyha csak délben nyit, és mivel nem volt másfél óránk, csak párizsis szendót és debrecenit tudtunk szerezni, de egy kis könyörgés után végül kaptunk mellé a máris híres sült krumpliból egy szép adagot is. Az étlapon amúgy van még a Séf utcájából ismert mennyei bécsi szelet is, a hozzá való krumplisalátával, fél grill csirke, tésztasaláta és gofri is. Az utóbbi háromról így sajnos nem tudunk véleményt mondani, de a bécsi szeletről és kísérőjéről tudjuk, hogy kenterbe ver mindent a városban a Wichmann rántott húsos zsömléjén kívül, az étlap második részét meg végigettük.

A párizsis szendvics jó. Elsőre dobtam egy hátast az ára láttán (990 Ft), de aztán megláttam a 800 forintos limonádé árakat, és kicsit lenyugodtam, majd magát, a máris híres darabot, és akkor meg pláne. A házi kovászolt kenyeret először is megkenték jó vastagon majonézzel (nem házi, de attól még nagyon jó) majd megszórták újhagymával, és arra került a nagykezű férfi ujjával megegyező vastagságú párizsi szelet, a másik felére meg egy ízlésesen vékonyra szeletelt főtt tojás egy nagy darab, roppanós koviubi társaságában. Szerintem lehetett volna kicsit vékonyabb is a párizsi, de ez személyes vélemény - azt viszont el kell ismerni, hogy tényleg jó minőségű, és nem lehet összehasonlítani a nagyüzemi párizsikkal.

A debreceni ára még húzósabb, 1800 forintér viszont kapunk egy alkarnyi jól átsütött darabot sok mustárral, kovászos kenyérrel, és mustáros konfitált hagymával, meg persze kovászos uborkával. Nem az az ár, ami egy átlag hentesnél van, de a minőség is messze üti azt: a cirka 30 cent alatt egyetlen mócsinggal vagy oda nem illő cafattal sem találkoztunk, az óriáskolbász viszont tökéletesen roppan, és remekül megy hozzá az összes kiegészítő.

A sült krumpli állítólag arról híres, hogy egy amerikai McDonald's kiszuperált fritőzét szerezték meg hozzá, és bármennyire is röhögtem magamban a túlhájpoláson, be kell valljam, hogy életem egyik legjobb, legroppanósabb, legszebb színű mirelit sült krumpliját rakták elém. Mindezt kedves, átlagos strandbüfé környezetben, jégkása keverő géppel és a Pala kismedencéjével a háttérben.

Hogy mi az összvélemény?

A Laza Pala egy kedves kis időutazás a hatvanas évekbe, mikor a Palatinusra járt mindenki, még jó volt a debreceni, és a párizsit sem rontották el szójával - mondják ezt ugye mások, mert én még akkor gondolat sem voltam, de pont ilyennek képzelem el. Hozzá kell tennem, hogy a közel 3000 ft-os strandos belépő mellett egy négy tagú család valószínűleg nem függő. Viszont végre van egy hely a Margit-szigeten, ahol jót lehet enni, mert az óriási park többi beülős helye legalább ilyen áron kínál emészthetetlen, már ránézésre rossz ételt. Szóval, ha a szigeten jártok, érdemes megkóstolni, hogy egy ideális világban milyen lenne a strandos kaja, Bíró Lajosnak meg innen üzenjük, hogy jó az irány, reméljük jövőre több strandot is megvált!

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Itt a válasz, hogy miért kattan most mindenki a street foodra