Omlós csigát reggelire?

Nem is kezdődhetne jobban a nap, mint egy friss, omlós csigával és egy bögre forró tejeskávéval, nem igaz? Elkészíteni pedig könnyebb, mint azt elsőre gondolnánk!

Omlós fahéjas csiga

Spóroljuk meg a reggeli sorban állást a pékségben, és készítsük el magunk a reggeli kakaós csigát! Nem, nem kell miatta hajnalban kelni, hiszen a kelt tésztának hála, másnapra is puha és omlós marad, sőt az elkészítése sem ördöngösség, csupán néhány egyszerű trükkre van szükségünk ahhoz, hogy otthon is isteni péksüteményt készíthessünk!

A legfontosabb ugyebár a tészta: a boltban kapható hagyományos finomliszt tökéletesen megfelel a célnak, amire viszont nagyobb gondot kell fordítanunk, az a zsiradék, egész pontosan a vaj. Lehetőség szerint kerüljük a margarint, és helyette válasszunk inkább márkázott vajat. Az ára persze húzósabb, de ha azt vesszük alapul, hogy 12 db csigát készíthetünk (minden alapanyagot egybe vetve) 1200 forintért, úgy már mindjárt más a helyzet!

Amin a legtöbb ember elbukik a kelt tészta készítésénél, az az élesztő felfuttatása. Bevallom, nekem sem mindig sikerült, de mára már kikísérleteztem a tökéletes receptet, amiben sosem kell csalódnom. Először is: mindig friss élesztővel dolgozzunk és ne a hűtőben száradó egyhetessel. A langyos tejet töltsük egy szélesebb szájú bögrébe vagy csészébe, majd tegyünk bele két kávéskanál cukrot. Nem kell feloldani benne, hiszen ez lesz az élesztő futópályája! A friss élesztőt belemorzsoljuk, lehetőleg minél apróbb darabokra, innentől kezdve pedig nincs más dolgunk, mint várni.

Ne legyünk restek, és szitáljuk át a lisztet, mert így sokkal több levegő kerül bele, aminek következtében szebben megdagad majd a tészta. Ráadásként szuper, külön erre a célra kifejlesztett szitálókból is válogathatunk, és ezek –tapasztalatból mondom – nemcsak szépek, hanem nagyszerűen használhatóak. A következő kényes pont a tészta kelesztése. A receptben ugyebár az szerepel, hogy: „langyos helyen egy órát kelesztjük”. Nem mindig egyszerű langyos helyet találni, éppen ezért én itt is trükközöm, méghozzá egyik kedves ismerősöm nagymamájától eltanult cselt vetek be. Az összegyúrt tésztát lefedem konyharuhával, ám azonban ennyivel nem elégszem meg, és egy jó vastag párnát is ráteszek a tetejére. Ha egy óra múlva levesszük róla és benézünk a konyharuha alá, garantáltan dupla akkora tésztát fogunk találni.

Belvárosi nosztalgia – Cserpes Tejivó

Ezt a tésztát nem egyszerű nyújtani, dolgoznunk kell vele rendesen, de ez gyakorlatilag már a végjáték, hiszen utána nincs más dolgunk, mint megkenni vajjal és megszórni kakaóval, vagy ahogy én is tettem, fahéjjal. Jöhet még rá kevés cukor, majd igyekezzünk minél szorosabban feltekerni. Határozott mozdulatokkal szétdaraboljuk, és mehet is a sütőpapírral bélelt tepsire vagy tortaformába.

Nosalty-tipp

Amennyiben sós csigát szeretnénk készíteni, a tésztából hagyjuk ki a cukrot és helyettesítsük 1 púpos teáskanál sóval.

Tálalásnál megszórhatjuk porcukorral, vagy amerikai ízlés szerint készíthetünk kevés tejből és annál több porcukorból álló mázat is, és rálocsolhatjuk a csigák tetejére, utóbbinál viszont várjuk meg, míg kihűl, különben nem fog rádermedni, csak szétfolyni.

Az omlós fahéjas csiga receptjét itt tudod elmenteni

Még több kelt tésztás receptet itt találsz

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...