Nálunk nem nagyon volt olyan családi esemény vagy piros betűs ünnep, amikor ne figyelt volna ott a süteményestálon a kekszszalámi. Nagymamám volt ebben profi, és régebben nem is nagyon izgatott, hogy minek nevezik, csak az érdekelt, hogy jó csokis, de azért lássuk be, hogy ez egy elég bizarr történet.
Állítólag olasz eredetű, bár erről megoszlanak a vélemények. Egy biztos, hogy Szicíliában nagy hagyománya van a „Salame di cioccolato” névre hallgató desszertnek. Ha viszont elfogadjuk a talján eredetet, akkor nekem meg óhatatlanul egy örökzöld sláger ugrik be, ami szerintem a tökéletes zenei megfelelője.
„Felicità è tenersi per mano andare lontano la felicità”, bizony arról a Felicità slágerről van szó, amely nélkül nincs nap a Muzsika tévén. Pont olyan édes, tömény, retró és egy idő után émelyítő, mint a kekszszalámi.
Félreértés ne essék, nem szabad egyből leírni ezt a nagy múltú édességet, lehet ezt jól is csinálni. Népszerűségének egyik legfontosabb eleme, hogy pofonegyszerűen összedobható, hiszen még sütni sem kell. Amiben nem szabad megalkuvónak lenni, az a hozzávalók gondos kiválasztása. A csokoládé mellett a másik meghatározó alapanyag a zsiradék, azaz a vaj. Amellett, hogy nem vagyok margarinpárti, azért sem ajánlatos a használata ennél a desszertnél, mert nem fog tisztességesen kidermedni a hűtőben, anélkül pedig esélyünk sem lesz, hogy szép szalámiszeleteket vagdossunk.
Nálunk is háztartási kekszből készült, de az olyan jellegtelen és ízetlen, hogy én jobbnak találtam lecserélni. Alternatívának zabkekszet vagy – ha már az olaszoknál maradunk – akkor amarettit használjunk „húspótlónak”. És ha tényleg így teszünk, mármint hogy keserűmandulás kekszet aprítunk bele, akkor tegyünk hozzá még mandulát is, így még szebben mutatnak majd a szeletek, és finomabb is lesz. A non plus ultra pedig ha amarettot is löttyintünk a szalámiba, ez persze már a felnőtt verzió. A legfontosabb meg nyilván a csokoládé. Én azt mondom, minimum hetven százalék legyen a kakaótartalma - vagy még több. Nem kell félni, így is jó édes lesz, úgyhogy pláne kell az a kesernyés zamat bele!
Hogy valódi szalámiimitátort alkossunk, ahhoz csomagoljuk a még formázható állagú masszát frissen tartó fóliába, a két végét tekerjük meg, és kezdjük el magunk előtt gurigatni az asztalon. Ha levegő szorulna bele, akkor fogpiszkálóval szúrjunk bele néhány apró lukat, hogy ki tudjon szökni. Ezzel a módszerrel szép henger alakú marad, plusz külön előny, ha kicsit beráncosodik a rátekert fólia, mert így rajzolódik majd ki a szikkadt szalámi képe.
Amennyiben teljesen megdermedt a hűtőben, akkor már csak a „penészesítés” van hátra, azaz a porcukorréteg a külsejéről. Ha valaki annyira túlbuzgó, mint én, az meg is kötözheti, így lesz tökéletes a szemfényvesztés. Papírba csomagolva még ajándéknak is tökéletes!
Mivel sok romlandó alapanyag nincs benne, egy hétig nyugodt szívvel eltarthatjuk a hűtőben vagy a kamrában fellógatva.