A jó kenyér titka

A Marmorstein pékmesterével készített interjúnkból kiderül, hogyan lesz valaki operatőrből egy kézműves pékség megálmodója, hogy milyen a jó kenyér és hogyan tudunk otthon is finom pékárut készíteni!

Egy újabb tündérmese következik: egy fiatalember elindul és próbára teszi szerencséjét Angliában. Filmesnek készül, de eközben egyre jobban érdeklődik a kenyérsütés iránt, ami nem meglepő, hiszen a nagyapjának annak idején saját péküzeme volt. Annyira beleszeretett a szakmába, hogy hazajött és a régi családi nevet újraélesztve, kézműves pékséget alapított. Miklós Mihály története ez, aki a hagyományos eljárással, jó minőségű alapanyagokból előállított kenyér mellett tette le a voksát, és milyen jól választott! Egyre nagyobb ugyanis az igény a régi korokat idéző pékáru iránt, amikor még nem a szupermarketben megvásárolt, mesterségesen felpuffasztott, ízetlen kenyeret ettük. Ami Proust-nak a madeleine, az sokunknál inkább a jó fehér kenyér. Ha szeretnénk visszarepülni gyermekkorunkba, akkor elég megkóstolni a Marmorstein pékség egyik csodakenyerét!

Hogyan lesz valaki operatőrből pék?

Én mindig több dologgal foglalkozom párhuzamosan. Néha talán kicsit többel is a kelleténél. Ezek általában nem függnek össze egymással, a közös bennük, hogy szeretem őket csinálni. 15-16 éves koromban az volt az álmom, hogy játékfilm-operatőr legyek. 26-27 éves koromig nagyjából ezzel is próbálkoztam és tulajdonképpen még most sem gondolom, hogy végleg feladtam volna. A kenyérsütés eleinte hobbi volt, de egy idő után kezdtem egyre jobban belemélyedni. Izgalmas volt felfedezni a kézműves kenyérsütést és talán még izgalmasabbá tette, hogy Magyarországon nem igazán volt olyan pékség, ami akár csak hasonló módszereket alkalmaz.

Honnan ered a pékség neve?

A dédnagyapámnak a háború előtt péksége volt Esztergomban. Az ő családneve Marmorstein.

Miért lehet a pékszakmát szeretni?

Ez egy nagyon naturális dolog, főleg a kézműves pékség. Kézzel formálod a kenyeret egyszerű, természetes anyagokat, vásznakat, szakajtókat használsz, tömör fa asztalon dolgozol, téglakemencébe vetsz, falapátról érzed a liszt szagát, aztán a nyers tésztáét és végül a frissen sült kenyerét. Közben arra törekszel, hogy valami finomat, szépet, és talán egészségesebbet csinálj, amit mások szeretnek és jóízűen megesznek. Ez jó érzés, ezt lehet szeretni.

Mit jelent pontosan a kézműves pékség?

A pontos definíciót nem tudom. A kézműves pékség lényege a jó minőségű alapanyagok, természetes kovász, adalékanyagoktól mentes tésztakészítés, lassú kelesztés, kézi formázás.

Milyen a jó kenyér?

A jó kenyér egy kicsit olyan, mint a jó zene vagy a jó film. Mindenkinek más. Vannak, akik a szupermarketek kenyereit szeretik, mert jó puha a héja, a bele szinte szétolvad a szájban. Vannak, akik az óriásméretű kakaós csigára esküsznek. Én például az adalékanyag- és élesztőmentes, kissé savanyú, 100 százalékos, teljes kiőrlésű rozskenyeret szeretem.

Otthoni körülmények között tudunk egyáltalán jó kenyeret sütni? Ha igen, milyen tanácsokat adnál a NoSalty olvasóinak?

Persze, leginkább a jó liszten és a lassú, kovászos kelesztésen múlik, hogy milyen lesz a kenyér. Az épített kemencében sült kenyerek utánozhatatlanok, de egy átlagos otthoni sütőben is nagyon finom lehet a kenyér.

Milyen kenyereket készítetek?

Csinálunk bagetteket, ciabattákat, magos kenyeret, rozskenyeret, tönkölyt, teljes kiőrlésű búzakenyeret és természetesen hagyományos magyar parasztkenyeret is. Nemrég kezdtünk kiflit és kalácsokat is készíteni, és most is 3-4 új kenyérrecepten dolgozunk.

Hogyan születtek meg a receptek, honnan származnak az alapanyagok?

A végleges receptek úgy születnek, hogy először kutatok. Könyvekből, a netről stb. vagy más pékségektől. Aztán elkezdünk kísérletezni a pékségben, amikor van egy kis idő vagy lazább nap van. Legtöbbször 2-3-4 alkalom után kialakul, amit szeretnénk. Persze nem mindig. Egy jó krumplis kenyeret még nem sikerült összehoznunk. A 100 százalékos rozskenyeret is kb. 1 évig próbálgattam, mire végre összejött, és még most sem mindig tökéletes.

Szerinted milyen ma a magyarországi kenyérhelyzet?

Nemzetközi viszonylatban nem olyan tragikus, de ez főleg azért van, mert máshol sem jobb a helyzet. Az egyik, kézműves kenyerekről szóló könyvem borítóján az a mottó áll: „Minél fejlettebb egy civilizáció, annál rosszabb a kenyér.” Az emberek túlnyomó többsége olyan élelmiszereket eszik, ami tele van olyan anyagokkal, amikről azt sem tudjuk, hogy micsoda. Ez persze nem azt jelenti, hogy mind egészségtelen, de a legtöbb embert ez nem is érdekli. Például egy nagyüzemi kalács, tojás, tej és vaj helyett tojásporból, tejporból és margarinból készül. Én nem tudom, hogy mi az a kb. 20 különböző összetevő, ami a doboz oldalán fel van sorolva. Jelenleg itt tart az étkezési kultúra és vele együtt a kenyérhelyzet is Magyarországon. Azért elindult egy látható folyamat a magyar gasztronómiában, és ez biztos, hogy előbb-utóbb a tömegfogyasztásra is pozitív hatással lesz. Ez történik most a világ „civilizáltabb” felén.

Miért ilyen drága a kézműves kenyér?

Szerintem csak egy kicsit drágább, viszont tovább eltartható, laktatóbb, és hosszú távon biztosan egészségesebb. Szerintem minél jobban elterjed, annál olcsóbb is lesz. Egyébként meg nem biztos, hogy a szupermarketek kenyere tényleg olyan olcsó, mint amennyiért árulják. Ezért sem érdemes az árával versenyezni. Inkább a minőséggel kell.

Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

Jelenleg egy második üzemen dolgozunk, mert a mostani kemencével már nem bírunk több rendelést felvenni, miközben, szerencsére, egyre többen érdeklődnek.

A Marmorstein pékség kézműves kenyereit a következő üzletekben lehet megvásárolni:

  • DELI -1064 Bp., Hajós u. 12.
  • GREENLAND BIO - 1136 Bp., Pannónia u. 21.
  • BIO PASSZÁZS -1122 Bp., Városmajor u. 13.
  • GULRICH DELI - 2040 Budaörs, Baross u. 167.
  • NAP-RA BIOBOLT -1114 Bp., Szabolcska M. u 14.
  • BUDAI PÉKSÉG - 1122 Bp., Maros u. 23.-25.
  • BALDASZTI'S - 1013 Bp., Lánchíd u. 7.-9.
  • GRANDE GUSTO - 1117 Bp., Váli u. 5. (Allee)
  • GASZTROTÉKA - 1117 Bp., Sopron út 24.
  • GOURMANDISES FRANCAISES - 1029 Bp., Máriaremetei út 205.
  • ÍZMANUFAKTÚRA - 2000 Szentendre, Kossuth Lajos utca 16.
  • COURT CAFÉ - 4028 Debrecen, Ajtó u. 1.
  • FOOD FUSION - Budapest I. kerület Iskola utc 34.

Három kenyérrecept Miklós Mihály ajánlásával:

Kovászos kenyér

Életem első kovászos kenyere! Tegnap kora estére készült el: nem is állt másból a vacsoránk, mint a még langyos kenyér, extra finom vaj, só és egy bögre tea. A sütés napján egész ...

Teljes kiőrlésű baguette

Már mindenféle bagettet sütöttem, de a fiam igazán a rozsost szereti legjobban, ezért úgy gondoltam, beleadok apait-anyait, ne a bolti "söté" kenyeret egye, aminek nem sok köze van a ...

A Marmorstein pékség Facebook-oldala

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod!

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...