Péntek délután 2 óra van, a Karaván Street Food udvar előtt állunk. Mellettem egy fiatal pár beszélget angolul, a lány azt hiszi a bejáratnál kapható kürtőskalácsra, hogy wellington (steak sós tésztában sütve), de a barátja elmagyarázza neki, hogy az egy édesség, cukros.

Lángos Burger – Karaván – Lángos burger lilahagyma chutneyval és juhtúróval

Belevágunk a közepébe, ütős kezdés Lángos Burger, lássuk mit takar. Megnyugvással tölt el, hogy a zömében külföldi vendégkörrel rendelkező lakókocsinál amúgy hagyományos sajtos-tejfölös lángos is kapható. Sokan eleve ezt keresik, nem hajlandók kimozdulni a hagyományos köré képzelt komfort zónából. Ámde mégse árulhatnak a fiatal, agilis srácok pusztán tejfölös lángost egész nap, eljött az önmegvalósítás ideje, lángos újra értelmezve, fúzió, avagy továbbfejlesztés és még sorolhatnám, megszületett a lángos burger: azaz két lángostészta között csakis sertéscombból készült húspogácsa, sajt, juhtúró, lilahagyma lekvár, tessék. Hazudnék, ha azt mondanám nem félek egy kicsit, amikor megkapom, lerakom egy asztalra, elgondolkodom, hogyan is kéne ezt megenni, nem baj belevágok, a perverzió útjára indul, vagy képzeljük azt, hogy nagyon másnaposak vagyunk, ez maga lesz a csoda, jó tömény, folyik a húslé, a tejfölös juhtúró és a lilahagyma chutney kétoldalt az arcunkon, közben jön a lángosíz is, igen, nincs kompromisszum, minden egyszerre.

Mivel hosszú délutánunk lesz, két falatnál leállok és keresek egy biztos helyet az ételnek, mert nem szeretem a pazarlást. Elhaladunk a cipóban tálalt székelykáposzta és gulyás mellett… miért? kérdezem magam elé suttogva…, miért kell cipóba rakni, miért? – de körülöttem elégedett külföldiek boldogan cuppognak a képzelt magyar gasztronómia fellegvárában, szóval minden mindegy, nekik tetszik, akkor miért ne? Különben is, ki vagyok én, hogy előírjam bárkinek is, hogy mit értünk tradíció alatt, egyáltalán minek azt betartatni, mit nyuggerkedek itt?

Gettó Gulyás – Alföldi gulyásleves

Kis kitérő következik minden szempontból, a Gettó Gulyás, konform, autentikusan trendi, holland középosztály-barát enteriőr, gyakorlatilag nem is tudnék jobb (nekem jobban tetsző) designnal rendelkező éttermet mondani a környéken. Beülünk, lássuk a kínálatot! Fiatalabb operatőr társam lelkesen mondja: „ide simán beülnék a nagyival!”, öö, köszi, azért nekem is tetszik és nemcsak a harmincon túli, hanem azalatti korosztály is csak lássa meg mit értünk ízlés alatt. Alföldi gulyás, mi mást is kérhetnék, üdvözlőfalatként (imádom ezt a műfajt) jön egy kis tepertőkrém lilahagymával, már megvettek. Nem sokkal később érkezik a leves is, szépen vágott zöldségek, marhahús, minden megfelelő, teljesen korrekt, pipa, ötös. Nem azt mondom, hogy leestem az asztal alá tőle, de nem is ittam annyit az tény.

DRUM CAFE Langosh & Gulash BAR – Gulyás Lángos

Érzem, hogy indulunk az igazi küldetés felé, hevesebben dobog a szívem, a kívülről eddig csak csodált Drum Café lenyűgözően kreatív koncepióinak egyikét fogjuk kipróbálni. Legyen elég annyi, hogy kimaxolták a magyar gasztronómiát a mindent mindennel alapelvén. (Beefsteak Langosh: grill bélszín, karamellizált hagyma, sajt, édes-savanyú balzsamecet, Marhapörkölt lángosba hajtva, Csirkemell paprikással töltött lángos, Tejfeles, fokhagymás lángos marha sólettel gerslivel kemencében besütve). Természetesen a signature dish jöhet csak szóba: Gulyás Lángos (ezt többször kellett felvenni, mert mindig összekevertem a sorrendet, annyira nem fér össze az agyamban a két kifejezés). Meglepően sokat várunk, de addig is lehetőségünk van a csodálatos berendezést látni, minden mű, és nem is húznám tekervényes kifejezésekkel a leírást tovább.

Érkezik a lángos, benne pedig a gulyás… Hát igen. Nem tudom, mondjak-e még valamit. Be kell, hogy valljam, egyáltalán nem rossz. A Lángos Burgernél tapasztalt minden mindegy perverzió érzés itt is jön, amikor csak úgy betolod az arcodba és érzed a zsír, hús, tészta masszív ízét, egybefolyik az egész, nem kell több fogáson pepecselned, félre a puccos egyszerűséggel, itt van egyszerre minden, amit akarsz, folyjon le kétoldalt és élvezz… öö, elnézést, elragadtattam magam. Szóval jó ez a cucc, magyar ízek jó értelemben vett gátlástalan tálalásban.

Bob Restaurant – Túró gombóc

Nem állítom, hogy túl jól vagyok, de nézzük tovább. Elhaladunk az óriási Hungarian Restaurant felirattal büszkélkedő Bob Restaurant mellett, ahol a bedobó srác végtelenül lazán és kedvesen leültet bennünket, hagyjuk magunkat, egyébként teljesen profi, New Yorkban sem csinálják ezt jobban. Úgy döntök, hogy desszertre váltok, lássuk a túró gombócot. Kicsit magyarázkodom, hogy már halálra zabáltam magam és csak desszertet tudok enni, értetlenül néznek, de elfogadják. Viszonylag hamar érkezik óriási tányéron az újabb túlzás magasiskolája. Túrógombócok, tejszínhab hegyek (aki ismer, most kárörvendően felröhög), eperöntet, nagyon durva az egész. Pillanatok alatt szétfolyik a cucc, egybeolvadnak az állagok és az ízek, de az újra ismerős érzés jegyében haladok a magyaros ízvilág orgiában befelé, a tejszínhabot is kipróbálom, tényleg nem láttam még túrógombócot tejszínhabbal tálalva, érdekes kombináció. Felismerhetetlen rózsaszínbe olvadt tejszínhabos kulimászt fogyasztunk, megadva magunkat a magyarok gasztro istenének, aki most már tudjuk, hogy nem a visszafogottságáról híres.

A vércukorszintem valószínűleg már az egészséges értékeken kívül mozog, de csak két lépést kell menni, ki van ez találva, a csúcson fogjuk abbahagyni, ugyanis jön a hely, ahová tényleg nem mertem eddig bemenni:

Aranypince Étterem – Somlói galuska

Leereszkedünk a mélybe, lépcsőzünk lefelé, visszanézek szigorú operatőrömre, aki kétségbeesett igyekezettel próbálja rögzíteni az őszinte reakcióimat, nem sok sikerrel, de aztán amikor újra felvesszük már mesterkéltre váltok (lásd videó), szerintem az sokkal menőbb. Mindenesetre nem hagy esélyt, hogy elszaladjak, megyünk lefelé.

Kéretlenül újra magyarázkodok, hogy csak desszertet fogunk enni, nem értékelik, de végtelenül kedvesek velünk. Leülünk egy sarokba a régi rádiók mellé (nesze neked használt péklapátos hipszter trendi design, ilyen van az Aranypincében is, tessék), de ami stabilan összeköti a legutóbb látogatott éttermeket az elmaradhatatlan paprikafüzér. Túrógombóc fogyasztásra nem merem adni a fejem újra, úgy is mondhatnám feltöltődtem, jöhet a Somlói galuska. Rövidesen érkezik, addig hallgatjuk a rádiót, a vendégek távoznak, mert közben a délutáni technikai szünet elejébe csöppentünk. Hatalmas tányéron, nagy gombócok, szerény mértékű csokiöntet és elmaradhatatlan tejszínhab halmok. Tulajdonképpen somlói galuska íze van, túl édes, de kétségtelenül autentikus, nincs újhullámosítva, nem is kell, pont olyan, amilyennek lennie kell, méretét tekintve kissé túlduzzasztva, de ez a túlzások délutánja, következetes frekvencián maradunk mindvégig. A végén mondják, hogy minden házilag készül, szóval korrekt, bátran ki lehet próbálni.

Tanulságként álljon itt, ennél rosszabb élmény ne érje sehol a városban a turistákat, mint a bulinegyedben, őszintén szólva kifejezetten korrekt (bár kissé furcsán újraértelmezett és fuzionált) fogásokat kóstoltunk, a túlzások pedig – tekintsük így – a magyarok vendégszeretetét reprezentálják.

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Halak az orosz pult mögött, forró napok a napfényes Szibériában