Ha szóba kerül Amerika, szinte mindig van valaki, aki megkérdezi tőlem, mi a legnagyobb különbség, ami másfél év alatt feltűnt. Sok mindent tudnék mondani - jót is, rosszat is - , de általában az összefogást emelem ki. Az önkénteskedés, valamilyen civil szervezet, ügy támogatása ott olyan természetes, mint az, hogy hat éves korunkban iskolába kell menni. Ha van valami, amit hazatelepítenék onnan, akkor az ennek a kultúrája lenne - adott egy ügy, ami nekem szimpatikus, és szívesen áldozok rá a szabadidőmből, szívesen adakozok, ha kérik, és nem várok el semmilyen ellenszolgáltatást cserébe. Csak támogatom, mert megtehetem, és mert adni igenis jó.
Hogy a Heti betevőről a nyomtatott sajtóban, valamelyik blogon vagy a Facebook-on hallottam először, azt meg nem mondom, viszont azonnal tudtam, hogy csatlakozni szeretnék valamilyen formában. A civilek által alapított, éttermekkel együttműködő csoport minden vasárnap több száz nélkülözőnek biztosít ebédet a budapesti Klauzál téren, és újabban már Makón is. Anyagi támogatást is elfogadnak, önkéntes ebédosztóknak is örülnek, de ha valakinek van egy kis ideje, hogy megörvendeztessen egy rászoruló nagycsaládot, egy kisnyugdíjast vagy egy hajléktalant egy adag étellel, akkor akár egy tepsi süteménnyel is hozzájárulhat a vasárnapi ebédosztáshoz.
Első alkalommal lett volna egy csomó kérdésem - hova vigyem, hányra vigyem, sós legyen vagy édes, mekkora adag, és így tovább - de e-mailben nem sikerült senkit elérnem, így aztán szombat reggel, mikor volt egy szabad 2 órám, úgy döntöttem, improvizálok, aztán meglátjuk, mi lesz. Egyik nagy kedvencemre, az igencsak laktató kapros-túrós burekre esett a választásom, mert könnyű elkészíteni, és ha lehet, másnap még finomabb, mint frissen. A szombat esti baráti eszmecsere előtt egyszerűen beugrottam a főhadiszállásként megnevezett Kisüzem nevű helyre, és megkérdeztem élőben, hányra hozhatom az addigra a konyhámban már kihűlt, szépen felszeletelt török eredetű péksütit - nehogy már internet nélkül ne lehessen ügyet intézni - , így aztán délelőtt már csak a sütit kellett leadnom.
Félreértés ne essék, nem akarok úgy tenni, mintha egy tál sós túrós burek megsütése és felajánlása hatására hű de jó ember vált volna belőlem, mégis mindenkinek ajánlom. Mert a napi rutin hisztik, kiborulások, "miért nincs nekem ez is meg az is" meg "á, mindenkinek egyszerűbb, mint nekem" megjegyzések egy pillanat alatt válnak semmissé, ha eszembe jut, hogy probléma nélkül meg tudtam venni a hozzávalókat, van gázom, hogy megsüssem, és még egy BKV-bérlet boldog tulajdonosa is vagyok, így aztán még el is szállíthatom az adományomat - viszonylag - gyorsan és kényelmesen. És ettől nemcsak a soron következő puffogás ragadt bennem, hanem kifejezetten jó napom is lett - biztosan nem utoljára választottam ezt programnak vasárnap délelőttre. Ha esetleg nektek is megjött a kedvetek, akkor itt utánanézhettek a részleteknek. Remélem, egyszer összefutunk egy-egy tálca házi sütivel a helyszínen is.
