Azok a kulturált, országunktól nyugatabbra lakó népek, akik már jó hatvan éve élvezik a folyamatos kapitalizmust, rég nincsenek rászorulva olyan fárasztó, időigényes és véres időtöltésekre, mint állatok saját kezű leölése és feldolgozása. De a magyar – cseh, szlovák, lengyel, román, szerb – olyan megátalkodott fajta, aki annak ellenére, hogy ma már az év 365 napjában tonnaszámra veheti a húst a kisebb és nagyobb élelmiszer üzletekben, gusztusosan megtisztítva, tonnányi nejlonba csomagolva, elősütve, párolva és fűszerezve, évente egyszer kétszer mégiscsak kést ragad, és csoportosan, szakrális keretek között leöl egy disznót. És ami még ijesztőbb, nem kell ehhez vidéki gyökerekkel rendelkezni, érthetetlen okokból ugyanis egy tősgyökeres városlakó három okostelefonnal, négy laptoppal és egy önműködő autóval is élvezettel képes részt venni egy ilyen kora hajnalban kezdődő, pálinkával és friss hússal átitatott barbár eseményen!A tudósok sehogy sem találják az okát annak, hogy egy ilyen régi, avittas szokáshoz miért ragaszkodik ilyen konokul ezek a népek.
Húsbontás
Változások természetesen azért vannak, a modernizáció láthatatlan keze elér még ide is. Tavaly már beszámoltunk arról, hogyan néz ki egy átlagos disznóvágás, most lássuk, milyen fejlődések mentek végbe az iparban egy mondjuk 100 évvel ezelőtti, igazi, "ótentikus" malacöléshez képest!
Akkor és most
A legelső, fontos változás az áldozat fajtája. Egészen a hatvanas évekig, a húsipar fellendüléséig, és a hűtőgépek elterjedéséig azok, akik megengedhették maguknak, hogy malacot tartsanak - hiszen soha nem volt olcsó mulatság - mangalicát tartottak. A göndör jószág egyik ismérve ugyanis - elképesztően finom húsa mellett - hogy rendkívül nagy mennyiségű zsírja van, ami nélkülözhetetlen volt a paraszti háztartásban, egyrészt, mert a húsok egy részét ebben tartósították, másrészt, olaj nem lévén, egész évben azzal főztek, amit a malacka adott. A mangalica hátránya azonban, hogy elég későn, két éves kora körül ellik először, és akkor is kevesebbet, mint a ma olyan "divatos" fehér sertés. Bár nagyjából ma már mindenki fehér sertés tart, a vélemények megoszlanak: a cikk írójának idős rokona, aki évtizedeken át tartott malacot, arra a kérdésre, hogyhogy az állományban miért nem volt soha mangalica, azt a választ kapta, hogy "Tarcsa az, aki ráér kivárni mire babázik" egy másik idős rokon azonban a 15 réteges, csodálatos hájas sütemény felszolgálásakor emígyen szabadkozott: " Sajnos csak ilyen lapos, de mióta nincs hájam rendes zsírdisznótól, csak ilyen kis sovány malacokból, mindig ilyen lesz".
Rénfa helyett traktoron lóg a bontott disznó
Másik nagy különbség, hogy mennyi ideig tart ma a disznóvágás. Ma ha 12 felnőtt ember összeáll - férfi-női válogatott - akkor egy jó hentessel - akit hetekkel korábban le kell foglalni - délután 5 óra körül már két disznót tudhat feldolgozva a kamrában - régen ennyi emberrel ez jóval tovább tartott. A szúrást követően - amit EU nem lévén nem előzött meg a kábító lövés - a perzselés követett amit nem gázpalackra szerelt lángszóróval oldottak meg 25 perc alatt, hanem szalmát tettek a cocára, és előbb az egyik, majd a másik oldaláról perzselték le a szőrt, ami a malac méretéstől függően 1-2 órát vett igénybe. Sok időt, és nem kevés étvágyat spórolhatunk meg manapság, mikor gazdasági boltokban készen kaphatóak a különböző, kolbász és hurkatöltésre alkalmas előre mosott belek. A tradicionálisan női feladatok közé sorolt bélmosás minden bizonnyal a disznóvágás leghorrorisztikusabb és leggyomorforgatóbb részei közé tartozott, és valószínűleg nincs az az elvakult hagyománytisztelő, aki visszasírná azt az időt, amikor az asszonyok összeültek, és fújkálva, kapargatva tisztították, majd mosták az állat vastag és vékonybelét.
A nők megmentője, a tisztított bél
Szintén a technika áldásai közé tartozik az elektromos daráló, ami, hogyha a vágóknak mázlija van, a hentes csatolt kelléke. Nagyobb gazdáknál faluhelyen persze korábban is volt órási daráló, de az igazi húsfarkas, ami mindent bedarál, és agregátorról működik, jelentősen meg tudja gyorsítani a darálást.
Falusi riszájkling
Az áldozat egyes részeinek a felhasználásában - illetve fel nem használásában - sem maradt minden a régiben. Sok helyen nem a háznál nevelik a malacot, csak a tartását fizetik, esetleg kilóra veszik meg közvetlenül a vágás előtt. Ha a tartás helyén vágják, a régi disznóvágós reggelik kedvence, a sült hagymás vér, és a véres hurka is veszélybe kerülhet, a vér ugyanis alvad, és ha nincs egy célszemély, aki kevergesse, pocsékba megy. Régen gyakorlatilag semmi nem került kidobásra, sőt, még 50 évvel ezelőtt is létezett falusi riszájkling a disznótoron! A belsőségek főzésére használt abalé, amelyben többek között a fejhús és a hurkába való részek főnek, tökéletes levesalap volt. Hűtőgép nem lévén azonban szokás volt ezt az igen értékes alaplevet elosztogatni az utca lakói között - disznóvágás napján teljesen megszokott látvány volt a fél óránkét, különböző méretű fazekakkal beállító szomszédok látványa, akik egy kis jó abaléért jöttek.
A nagy hírű abalé
Szintén a hűtőgép hiányának köszönhető, hogy szinte mindent azonnal feldolgoztak - hús nem maradhatott nyersen sokáig, akármilyen hideg is volt, amit nem tettek a füstölőbe, vagy nem sóztak le, az megsütötték, és a zsírosbödönbe tették - ott állt el a legtovább. A hájból, amit ma sokszor csak kiolvasztanak, a disznóvágás alatt elkészítették a százrétegű, illatos hájas süteményt, vagy hájas pogácsát. A munka menete - malac szétszedése, belsőségek főzése, hús darálása, kolbász, hurka töltése, füstölés - tulajdonképpen maradt a régiben. Akárcsak a torra összegyűlők jókedve. Igaz, hogy ma már nem kell leperzselt körömből kihörpinteni a pálinkát, az ebédre készülő pecsenyék sem a nyári konyha sparherdjét készülnek, hanem esetleg hordozható indukciós tűzhelyen a tornácon, de ma sem tudok mást mondani, mint tavaly ilyenkor - ha tehetjük, menjünk el minden évben egy disznóvágásra! Mert XXI. század ide, információs társadalom oda, még mindig az egyik legjobb csapatsport télidőben! { GALÉRIA = title:Diszn%C3%B3v%C3%A1g%C3%A1s%20ma, 1,2,3,4,5,6,7,8 }
A legfinomabb reggeli - a fokhagymás máj
