Mindenki el szokott merengeni munkába jövet-menet, hogy mi lenne, ha nyerne a lottón, ha többé nem kéne dolgoznia, vagy ha lenne mersze felmondani, és csak azt csinálhatná, amihez kedve van. Én ilyenkor elképzelem, hogy beszerzem a világ legjobb fényképezőgépét, és utazgatva végigfőzöm a világot. Megtanulom a wokhasználat titkait egy thai utcai árustól, a fűszerek világát egy marokkói szakácstól, Dél-Amerikában pedig azt, hogy hogyan kell banánlevélben sütni. Addig is könyvből és ismerősöktől tanulok. Néha találok egy-egy kincset, vannak hozzá alapanyagaim, van időm, és rájövök, hogy megy így is.
Az esetek nagy többségében azonban nincs időm arra, hogy bonyolultabb, vagy hosszabb előkészületet igénylő receptekkel pepecseljek - gyanítom, ezzel nem vagyok egyedül. Ugyanakkor az esetek kilencven százalékában elég csak rágondolnom az indiai konyhára, és máris meg tudnék enni egy adag curryt. A helyzet csak fokozódik, amióta minden sarkon a francia-indiai fúziós filmet reklámozzák, de ez most lényegtelen. Az indiai konyha sajnos pont az, amit nehéz összehozni fél óra alatt - nem feltétlenül azért mert az alapanyagok beszerezhetetlenek, inkább azért, mert a hagyományos receptek megkívánják a ráfordított időt és a technikai ismereteket. Aki nem híve az ételrendelésnek, az pedig mindig kereshet egy gyors hamisítványt. Én például ezt a hamis, viszont nagyon finom, és fél óra alatt összedobható vajas csirkét szoktam készíteni.
Az indiai vajas csirke, vagyis murg makhai az egyik legismertebb indiai curry. A curry az étel fajtáját jelenti, semmi köze a fűszerkeverékhez. A fűszerkeverék, bár világszerte az indiai konyhával azonosítják, valójában egy brit találmány, melynek célja, hogy az indiai ízvilágot viszonylag könnyen lehessen reprodukálni. A vajas csirke, akárcsak a tikka masala, szintén a Brit Birodalom közvetítésével lett a világ egyik legismertebb indiai étele, bár az előbbit állítólag csak az ötvenes években készítették először.
Eredeti receptje nincsen, minden háznál, utcai árusnál és étteremben máshogy készítik, éppen ezért értelmetlen arról vitatkozni, hogy milyen is az igazi. Technikája azonban van: a dolog lényege a paradicsomos-tejszínes szószban és a joghurtos pácban legalább egy éjszakán át pihentetett csirkehúsban rejlik. A legjobb eredmény úgy érhető el, hogy a csirkehúst nyársra húzva tandoori kemencében megpirítják, majd a fűszerektől illatozó szószban készre főzik.
Otthoni körülmények között a kemence nyilván kiesett, de nagy lángon fűszerekkel együtt megkapathatjuk - az eredmény nagyon hasonló lesz. A probléma nálam ott kezdődik, hogy erre a receptre elő kell készülni, legalább egy estével korábban be kell pácolni a csirkét - nekem meg általában azonnal ehetnékem van, amint eszembe jut. Találkoztam már egy-két gyors receptváltozattal, de túl sok kész alapanyagot kívánt meg, vagy az eredmény lett egyszerűen ízetlen. Ez a gyors változat azonban majdnem olyan jó, mint a klasszikus, és kezdés után fél órával már lehet is enni!
Először is: nem csirkemellel, hanem combbal készítettem - falatnyi darabokra vágva csak az a különbség a kettő között, hogy a comb szaftos marad, és amíg készülünk, a csontból és leeső húscafatokból készíthetünk egy kis alaplevet. A nagy lángon pirítás majd a kevés szaftban való főzés eredményeként a hús olyan lesz, mint az előre pácolt kemencés verzió, és a fűszerek ízét is felveszi – nyoma sem lesz a száraz, ízetlen húsnak a sűrű szósz alatt, amelybe még étteremben is bele lehet futni.
Készíthetünk mellé basmati rizst vagy naan-t, de mivel otthoni körülmények között a lapos hólyagos kenyeret szinte lehetetlen előállítani, így csak a gyors serpenyős változatot készítettem mellé. Annak ellenére, hogy a curry és a naan sem a hagyományos változat, gondoltam, megosztom veletek a végeredményt – mert néha egy kis hamis gyors változat tud a legjobban esni.
