Kínai kel

A kínai kel Ázsiában őshonos zöldség, megannyi fajtája közül legtöbben a pak-choit ismerik. Az egymásra boruló levelek főerei nagy víztartalmúak, ropogós húsú, nedvdús részek. Egy fej akár 1-1,5 kg-os is lehet. Kellemes, enyhe íze van, nem hasonlít a káposztáéhoz.
A kínai kel lédús zöldségféle, és a hozzá hasonló felhasználású fejes salátával ellentétben egyáltalán nem kesernyés. Tavasszal és ősszel is termeszthető. A fejes káposztával egy időben, júniusban jelenik meg a piacon, és egészen november végéig találkozhatunk vele. Fajtáit fejének alakja, leveleinek színe és tömörsége alapján különböztetik meg. Nálunk viszonylag ismeretlen, főleg az ázsiai konyhákban használják.
Most pedig következzenek a vásárlási, tárolási és elkészítési tippek:
A kínai kel őshazája Kelet-Ázsia. Termesztésével több, mint hatezer éve foglalkoznak Kínában. Európában először a francia konyha vette át a XVIII. században, onnan pedig továbbterjedt. Hazai ismertsége egyre jelentősebb.
A kínai kel Koreában is igen népszerű. Savanyításával készítik a kimcsi nevű, savanyú káposztához hasonló sós ételt. A belső, puhább leveleket nyersen fogyasztják húsok köreteként; a külső vastagabb leveleket pedig levesbe főzik.
A nyers kínai kelnek meghatározó a folsav- és C-vitamin-tartalma, a szénhidrát-tartalma és fehérjetartalma viszont alacsony, emellett könnyen emészthető, kedvező aminosav-összetételű zöldség. Alig van benne zsír, illetve kalóriatartalma is elhanyagolható. A többi káposztaféléhez hasonlóan tumorellenes hatása jelentős, azokkal ellentétben viszont nem okoz puffadást, és érzékeny gyomrú és problémás emésztésű emberek is bátran fogyaszthatják. Élelmirost-tartalma jelentős, tisztítja az emésztőrendszert, serkenti az emésztést. A kínai kel háromszor olyan gazdag fehérjében, mint a fejes káposzta.
A nagyobb élelmiszerboltokban, a komolyabb zöldségeseknél és piacokon, illetve ázsiai fűszerboltokban keressük. Vásárláskor a halványzöld, kemény, ropogós levelű egyedeket válasszuk. Kifejezetten jól eltartható, hűvös, szellős, párás helyen, a hűtőszekrényben pedig több hétig is eláll. A külső leveleket nem árt eltávolítani!
Mossuk meg a leveleket, melyeket utána a fő, vastag érre merőlegesen vágjunk csíkokra - legtöbbször így készítjük elő. Illik a kínai kelhez az olajos, ecetes-mustáros és majonézes, sajtos vagy rokfortos salátaöntet is. Jó tulajdonsága hogy öntetekkel tálalva sem esik össze úgy, mint a fejes saláta. Lehet belőle főzelék, (krém)leves is. Ha pároljuk, 8-10 perc alatt elkészül. Jó ízt ad neki a borsikafű, bors, kapor, kömény, jól illik hozzá a magyaros, paprikás fokhagymás rántás, de tejszínesen szerecsendióval, kakukkfűvel, rozmaringgal is finom, legjobb viszont, ha ázsiai irányba visszük el misóval, szójaszósszal, szezámolajjal, keleti fűszerekkel stb. A kínai konyhában halakhoz, húsokhoz is fogyasztják, frissen vagy párolva, illetve a leveleket megtöltve és feltekerve is fogyasztják. Táplálkozás-élettani szempontból bébiételnek kiválóan alkalmas, például főtt burgonyával vegyítve.
Készíts belőle sima vagy mangós kimchit, misós-gombás rizottót, sós palacsintát, újragondolt frankfurti salátát, thai húsos-zöldséges pirított tésztát. De rakhatod paradicsomos, darált húsos ragukba, gyozába, szójás-csirkés tésztasalátába, szecsuáni kínaikel-salátába is.
Még több kínai keles receptért görgess lejjebb!
Ősztől tavaszig, de ázsiai boltokban szinte mindig.
Fóliába csomagolva, a hűtőszekrény alsó rekeszében néhány hétig eláll.
fehérjetartalom
1.2 g
zsírtartalom
0.138 g
szénhidráttartalom
3.23 g
víztartalom
94.39 g
Kalcium
77 mg
Foszfor
29 mg
Magnézium
13 mg
Nátrium
9 mg
B6 vitamin
0.232 g
C vitamin
27 mg
Kolin
7.6 mg
Niacin - B3 vitamin
0.4 mg
fehérje
1.2 g
Zsír
telített zsírsav
0.043 g
egyszeresen telített zsírsav
0.023 g
többszörösen telített zsírsav
0.072 g
ásványi anyagok
Kalcium
77 mg
Vas
0.31 mg
Magnézium
13 mg
Foszfor
29 mg
Nátrium
9 mg
Cink
0.23 mg
Réz
0.036 mg
Mangán
0.19 mg
Szelén
0.6 µg
szénhidrát
rost
1.2 g
cukor
1.41 g
víz
94.39 g
vitaminok
Tiamin - B1 vitamin
0.04 mg
Riboflavin - B2 vitamin
0.05 mg
Niacin - B3 vitamin
0.4 mg
Pantoténsav - B5 vitamin
0.105 mg
Folát
79 µg
Kolin
7.6 mg
Alfa-karotin
1 µg
Béta-karotin
190 µg
Lutein+zeaxantin
48 µg
E vitamin
0.12 mg
K vitamin
42.9 µg
A vitamin
16 µg
C vitamin
27 mg
B6 vitamin
0.232 g
Zöldségekben bővelkedünk ma, mégpedig olyannyira, hogy a csorbaleves, a rakott cukkini, de még a desszertnek szánt répatortagolyó is tele lesz velük.
NosaltyKatalin hercegné nemcsak a szerencsés genetikának köszönhetően olyan csinos, amilyen, hanem azért is, mert szigorú diétát követ, amibe nem fér bele akármi, főleg betegsége óta. Ti tudjátok, melyik két étel tiltólistás számára?
NosaltyPuffadás, gyomorpanaszok, emésztési gondok. Hogy tudod elkerülni a kellemetlen tüneteket? Gasztroenterológusok segítenek, mely ételeket érdemes tiltólistára tenni!
Németh OrsiA D-vitamin kapcsán rengeteg kutatás zajlott már korábban is, de a mostani egy új perspektívát nyithat meg az izomépítés és testsúlykontroll terén.
A mai nap csupa zöldséges, mégis laktató fogások sora, a menü végéről pedig nem maradhat el egy kis édes csábítás.
Nézzük, hogy a külföldieknek melyek a kedvenc magyar ételeik!
A lengyel cukrászat nagy kedvenc süteménye, a karpatka két réteg égetett tésztából és egy nagy adag, lágy vaníliakrémből áll. A torta hullámos felszínét porcukorral behintve kapjuk ...
A vendégségek koronázatlan királynője a hidegtál. Mindenféle húskészítményt, sajtokat és kencéket szervírozhatunk egy tálcán. A sajttekercs egy keveréke ezeknek, hiszen sajt, sonka, ...
Olaszország Campania régiójában és Nápoly környékén elterjedt, farsangi édesség ez, amelynek alapját citrushéjjal ízesített tejbegríz adja. A kisült végeredmény olyan krémes, hogy ...
Recept beküldéséhez be kell jelentkezned!