Veganista étrend – főzzük meg együtt!

Ahogy a múltkor ígértük, folytatjukCherry Pie kalandjaita zsírszegény vegán konyhával. Most az első két hét általános tapasztalatairól számol be, és három finom fogás elkészítését mutatja be nektek.

Felső sor, balról jobbra: gyümölcssaláta, mangósalsa, sütőben sült édesburgonya. Középső sor: narancsos spenótsaláta szezámmagos öntettel, grillezett polenta szójaszószban párolt kelkáposztával, barnarizspuding áfonyával. Alsó sor: málnás-kókuszos sült zabpehely, taco babpürével, chili.

Eredmény: mínusz kilók, még több íz

A zsírszegény vegán táplálkozás második hetében a következőkről tudok beszámolni:

Rengeteg számomra új alapanyaggal ismerkedtem meg. Először használtam például rizsecetet, pirított szezámolajat, agavészirupot, quinoát, amarántot vagy tápiókagyöngyöt.

Bátrabban és változatosabban fűszereztem, mint korábban: a curry, kurkuma, római kömény, koriander, cayenne bors, gyömbér, stb. gyakrabban jutottak szerephez az elmúlt hetekben.

Ami pedig a hatásokat illeti, eddig csupa pozitív élményben volt részem. A főzést, az újdonságokat, a felfedezéseket nagyon élvezem, de nem töltöm az életemet a konyhában. Sokkal energikusabb vagyok, az ételek nem nehezítenek el, ugyanakkor rendkívül táplálóak. Nem tör rám időről időre sem ellenállhatatlan édességvágy, sem éhség, mert az étrend kiegyensúlyozottan tartja az inzulinműködést. Intenzívebben érzem az ízeket, még annál is jobban, mint amikor leszoktam a cigiről. Mindeközben úgy olvadt le rólam 4 kiló, hogy egy percig nem sanyargattam magam. Az öcsém, aki velem együtt kezdte, szintén 3,5 kilót fogyott.És, ami ennél is fontosabb, a fiam, aki korábban rettentően válogatós volt, és egy csomó zöldséget eddig nem volt hajlandó még csak megkóstolni sem, most élvezettel falja be őket.

De lássunk végre pár receptet is az első napok kedvenceiből!

Sárgarépa-krémleves 4 főre

Hozzávalók:

  • 1 vöröshagymaapróra vágva
  • 6sárgarépa,vékonyra szeletelve
  • 2 bögrevíz vagyzöldségleves
  • 2 piroskaliforniaipaprika
  • 2 bögreszójatej
  • 2 teáskanálcitromlé
  • 2 teáskanálbalzsamecet
  • 1/2 teáskanálsó
  • 1/4 teáskanálfrissen őröltfekete bors

Elkészítés:

Ahagymát éssárgarépáta vízzel vagyzöldséglevessel közepes lángon kb. 20 percig főzzük, mígarépameg nem puhul.A kaliforniai paprikákat félbe vágjuk, kimagozzuk, és közvetlenül a sütő grillrácsa alatt megsütjük, míg a héja teljesen el nem feketedik. Pár perc várakozás után húzzuk le a héját, a húsát adjuk hozzá a sárgarépához, és botmixerrel pürésítsük. Közben keverjük bele a szójatejet, a citromlevet és a balzsamecetet is, majd az egészet a tűzre visszahelyezve forraljuk össze. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Forrón tálaljuk. Vigyázat! Annyira finom, hogy ha nem vigyázunk, a két napra szánt adag egy nap alatt simán elfogy.

Tortilla portobello gombával

Hozzávalók:

  • 4 nagy portobello gomba
  • 4 teáskanál pirított szezámolaj
  • e evőkanál vörösbor
  • 2 evőkanál szójaszósz
  • 2 evőkanál balzsamecet
  • 4 gerezd fokhagyma, összezúzva
  • 8 kukoricatortilla
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • 1/2 friss, zsenge, kínai kel

Elkészítés:

Tisztítsuk meg agombát, a törzsét szedjük le. Egy nagyobb serpenyőben keverjük össze az olajat, bort, szójaszószt, ecetet,fokhagymátésgyöngyözésig hevítsük. Figyelem, a konyhát e ponton ellenállhatatlan illatok lengik be, köszönhetően új szerelmemnek, a pirított szezámolajnak! A gombáta lemezeivel felfelé tegyük a serpenyőbe.Fedő alatt, közepes tűzön főzzük3-5percig. Ha szükséges, öntsünk hozzá még egy kis bort vagy vizet, hogy ne égjen le.

Fordítsuk meg a gombát, és pároljuk kb. újabb 5 percig, míg teljesen meg nem puhul. Vegyük le a tűzről,és szeleteljük fel vékonycsíkokra. Eközben a kaliforniai paprikát a serpenyőben magas hőmérsékleten pároljuk át a megmaradt lében, épp csak annyira, hogy átmelegedjen, de ress maradjon.

A tortillákat palacsintasütőben egyenként melegítsük fel, míg meg nem puhulnak. Egyenlően osszuk el bennük a gombát, a kaliforniai paprikát és a csíkokra vágott kínai kelt, göngyöljük össze, és azon melegében tálaljuk. Igazi színpompás, multikulti étel, amelyben a magyar bor csodás harmóniát alkot az olasz, a mexikói és az ázsiai konyha kellékeivel. Több ilyen fogással meg lehetne teremteni a világbékét.

Barnarizspuding vörösáfonyával

Hozzávalók:

  • Másfél bögre rizstej
  • 1 evőkanál kukoricakeményítő
  • 2 bögre főtt barna rizs
  • 1/4 bögre juharszirup
  • 1/3 bögre aszalt áfonya, vagy más aszalt gyümölcs
  • 1/4 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál vanília kivonat (helyette belekevertem negyed bourbon vaníliarúd kikapart magját.)

Elkészítés:

Egy közepeslábosban habverővel elkeverjük a növényi tejet és akukoricakeményítőt. Hozzáadjuk az előzetesenvízben megfőzöttbarna rizst, a juharszirupot, az aszalt gyümölcsöt, az őrölt fahéjat és a vaníliát.

Közepes lángon,folyamatos keverés mellett 5-10 percig főzzük. Hidegen vagy melegen egyaránt finom. Annyira finom, hogy az utolsó adagért rendszerint komoly közelharcot kell vívni.

Már most biztosan tudom, hogy nem állok meg a 21. napnál, és folytatni fogom, mert megtaláltam, amit kerestem. A következő részben arról írok majd, hogyan tudjukhelyettesíteni a tojástés az egyéb hozzávalókat a különféle receptekben, és milyen mennyei finomságokat lehet így is készíteni.

A cikk sorozat első része: Veganista étrend – le a fogyókúrával!

Az eredeti receptek itt jelentek meg >>

További NoSalty vega receptek >>

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Lekváros szaloncukor

Ezt a sütés nélküli receptet egy dán édesség inspirálta (Træstammer), amely egy kedvelt klasszikusnak számít náluk. Nagyon szerettem és hiányzott, gondoltam miért ne ölthetne egy új ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...