Sajt, túró, tejföl – készítsd otthon!

A tejtermékek minősége között óriási különbségek vannak. Ha ti is a legjobbat szeretnétek megtalálni, ne keressetek tovább, csak készítsétek el otthon – megmutatjuk, hogyan!

A legnagyobb örömmel, de kissé meglepve olvastam a hírt a nyár folyamán, hogy Budapest egyik belső kerületében pár négyzetméter föld bérelhető az önkormányzattól, kifejezetten azzal a céllal, hogy a városlakó bérlők megművelhessék. A kezdeményezés akkora sikernek bizonyult, hogy más kerületek is tervezni kezdték, milyen üres területeket parcellázhatnának fel hasonló céllal. Örültem, mert minden ilyen kezdeményezéssel egyetértek, ugyanakkor meg is lepődtem – mitől érzi úgy a városlakó, hogy munka után vagy a szabadnapján, a bérházak közé beszorított telken paradicsomot kapáljon? Aztán rájöttem, hogy nem is a pár fürt paradicsom, uborka vagy csokor bazsalikom miatt jár ki valaki a „telekre", sokkal inkább terápiás jelleggel. A napi rutin, irodában ülés és rohangászás mellett igazi felüdülés olyasmivel babrálni, aminek kézzel fogható, sőt mi több, ehető végeredménye van.

Ugyanilyen búfelejtő, terápiás jellege van a házi tejtermék-készítésnek is. A héten, mikor munka és egyéb ügyintézés után hullafáradtan hazaestem, semmi másra nem vágytam, mint a kanapéra és egy könyvre, és már a lépcsőházban elhatároztam, hogy ma este csak tunyulni fogok. Arra viszon nem számítottam, hogy a konyhapulton hagyott, 3 liter, altatásra szánt tejem pont aznap este éri el a tökéletes állapotot. Harmathy Ildikó receptjét már hónapok óta ki akartam próbálni, mégis, csak pár nappal korábban vettem a fáradtságot, hogy egy 3 literes üvegbe öntsem a piacon szerzett friss, házi tejet, és letakarva várjam, hogy tejföl és túró legyen belőle. Hittem is, meg nem is, hogy ha kivárom az idejét, pár nap múlva tejfölöm és túróm lesz. Így aztán volt nagy meglepetés, amikor a tányért levéve friss, savanykás házi tejfölt találtam az üvegben, és a tény, hogy ez sikerült, annyira felvillanyozott, hogy minden fáradtságot feledve, azonnal nekiálltam a túrókészítésnek. És ha már így benne voltam a gyártásban, egy adag sajtot is készítettem!

A házi túró és tejföl receptjét itt találod >>

{ GALÉRIA = title:H%C3%A1zi%20t%C3%BAr%C3%B3%20%C3%A9s%20tejf%C3%B6l%20k%C3%A9sz%C3%ADt%C3%A9se%20l%C3%A9p%C3%A9sr%C5%91l-l%C3%A9p%C3%A9sre, 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10 }

Tippek a házi túróhoz és tejfölhöz

  • Csak friss, házi tejjel kezdjünk hozzá, boltival nem működik.
  • A tejet öntsük egy üvegedénybe, takarjuk le, és tegyük félre.
  • A friss tejföl és túró 2-3 napig áll el a hűtőben.
  • A savót vállalkozó kedvűek megihatják, de régen levesek savanyítására is használták. Nyáron próbáljuk ki meggyleves készítéséhez!

A házi sajt receptjét itt találod >>

A házi sajt elkészítéséhez segítséget a képre kattintva kapsz >>

{ GALÉRIA = title:H%C3%A1zi%20sajt%20k%C3%A9sz%C3%ADt%C3%A9se, 11,12,13,14,15,16 }

Tippek a házi sajtgyártáshoz

  • A házi sajtgyártás eredményeként egy puha, lágy, friss sajtot kapunk. Salátába, szendvicsbe, borkorcsolyának tökéletes!
  • Ha van egy jó alapunk, kedvünkre variálhatjuk különböző zöldfűszerekkel, magokkal vagy más ízesítőkkel.
  • A házi sajt, típustól függően, kb. 4-5 napig áll el hűtőben.
  • Még több házisajt-receptet itt találhattok.

A rovat korábbi cikkeit itt találod >>

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...