A nagy túróteszt

Felmértük a hazai boltok kínálatát, hogy megkeressük nektek a legjobb túrókat. Előzetes elképzeléseinkkel szemben – nem vártunk túl sokat a polcokon sorakozó csomagoktól –, de megkövetjük magunkat...

A kínálat (majdnem) minden egyes darabját felhasználnánk az ételeinkhez, persze valamelyiket inkább, valamelyiket kevésbé. Jöjjön nyolc, a legtöbb szupermarketben elérhető túró kritikája!

Zöldfarm Túró – 18 dkg, 349 Ft

Megtévesztésig hasonlít tesztelőink szerint az eredeti, rögös túróra. Jól gyúrható, könnyű dolgozni vele, kellő zsírtartalma révén szinte bármilyen sütihez felhasználnánk. S bár volt olyan, aki az állagát kissé gumiszerűnek értékelte, még ő is egyetértett abban, hogy a túró tiszta íze érződik a terméken.10/8

Magyar Túró – 25 dkg, 269 Ft

Ettől a termékcsaládtól sem vártunk sokat, mégis többet kaptunk, mint amire számítottunk. Ugyanannyi pontot kapott, mint a mezőny egyetlen minősített bioterméke, a zöldfarmos túró. Úgy tűnik, valóban teljes tejből készítették, csöppet savanykás, zsíros és apró szemcsés tejtermék. Simán megvennénk legközelebb is.10/8

Jásztej Túró – 25 dkg, 285 Ft

Még egy nyolcpontos versenyző, ami kellemesen savanykás ízével bűvölt el minket. Tény, hogy inkább kenhető, mintsem formázható, így körözöttekhez, más sós krémekhez nyugodtan választhatjuk alapanyagként. A zsírtartalommal sem volt baj, nem spórolták ki belőle.10/8

Oké Tehéntúró – 25 dkg, 309 Ft

Volt, aki simán nem rosszként ítélte meg az Oké túróját vagy az egészen finom – megjegyzéssel illette, más pedig kifejzetten kellemetlennek, már-már keserűnek ítélte meg ezt a túrót. Annyi biztos, állaga révén egészen könnyű vele dolgozni, túrógombóc alapanyagaként simán el tudjuk képzelni.10/7

Nádudvari Túró – 45 dkg, 529 Ft

Átlagosan jó, ami igazán szép teljesítmény. Kellően rögös, mégis krémes, így bármilyen ételhez, süteményhez merjük ajánlani, nem áztatja el a készülő ételremekeket. A gumira hasonlító állag itt is megjelent kifogásként, de a termék kompenzálta ezt az apróságot azzal, hogy semmilyen mellékíze nincsen.

10/7

Reál Túró – 25 dkg, 289 Ft

A másik kissé kesernyés ízvilágú játékos, olyan, mintha szándékosan csempésztek volna bele némi romlott ízt. Krémes ugyan, de túlságosan zsíros, ezzel is élvezhetetlenné tették a terméket. Meglátásunk szerint sok porcukorral elnyomhatjuk az ízét, így akár túrógombócba is keverhetjük, ha akarjuk. De inkább ne.10/5

Real Nature Túró – 25 dkg, 239 Ft

Bár itt is elsőre megcsap a kesernyés mellékíz, végül mégis kibontakozik a túró egészen kellemes, csöppet savanykás ízvilága. Az állaggal ugyanakkor vannak fenntartásaink, alig lehet dolgozni vele, mállik, omlik szét az egész, ami kifejezetten nagy hátrány például a túrógombócok esetében.

10/4

Magic Milk Laktózmentes Túró – 18 dkg, 329 Ft

Az utolsó helyre csúszott a Magic Milk terméke, sajnos rendkívül száraznak, zsírszegénynek ítéltük, bár első látásra a kívánatos rögös állagot sikerült elérniük a gyártóknak. Nagyon morzsálódik, talán körözötthöz adagolhatjuk, mert kellő mennyiségű tejföllel használhatóvá válik.

10/4

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...