Kezdődik a suli

Az uzsonna ne legyen se túl nagy, se kicsi. Ne legyen folyós és ragacsos. Legyen elég tápláló, ha a menza napi menüje mégsem nyerné el gyermekünk tetszését.

Vidd magaddal az uzsid!

Ilyen és hasonló gondolatok gyötrik az iskolás korú gyermekek szüleit ezekben a napokban. Ugyanis kijöttünk a gyakorlatból!

Nem elég, hogy korán kell kelni, még az uzsikészítés is újból feladatunkká válik.

Sok vega ismerőssel hozott össze a nyár. Annak ellenére, hogy néhányan gyermekeiket is vegán nevelik, a legtöbben mégis úgy gondolják, hogy amit a gyerkőc kíván, azt kell neki adni. Ennek köszönhető, hogy az utóbbi típusú családokban a gyermekek kivételezett helyzetben vannak és asztalukra kerül hús is. Én ugyan nem vagyok vegetáriánus, de az idei szünidőben velem is megesett, hogy hetekig nem kívántam semmilyen húsféleséget. Ennek kapcsán és a barátokkal folytatott beszélgetések során úgy gondoltam, hogy idén többször készítek húsmentes „doggie bag”-et gyermekeimnek.

Húsmentes szendvicsajánlatok

Sajtkrémes-rukkolás szendvics recept

Először azon az úton indultam el, hogy legkedvesebb barátnőm főiskolai évei alatt egy bárban dolgozott, ahol „Pirnyó” néven készítettek egy sajtos krémet, melyet pirítósra kentek és sok zöldséggel adták egy tányéron. Mindig rendeltem belőle, olyan finom volt, tehát valószínűleg másnak is ízleni fog.

A krémbe elég sok hagymát tettek, ami ugye a suliban a szendvics kibontása után azt eredményezhetné, hogy a kedves osztálytársak villámgyorsan elinalnak a skacok mellől. Teljesen kihagyni nem lehet, mert nélküle egészen más lenne, inkább helyettesítettem egy kevés újhagyma-zöldjével.

A tetejére mosott, szárított rukkolát vagy karikára vágott kígyóuborkát tettem, de retekcsírával is szuper, kipróbáltam.

Tojáskrémes szendvics recept

Másodsorban rögtön a tojás jutott eszembe, mint tápláló lehetőség. Az igazán ízletes tojáskrém ugyancsak megkívánná a hagymát, de ez esetben tényleg elhagyható! A főtt tojást krumplinyomón átpasszírozzuk, fűszerezzük és vajkrémmel elkeverjük. Így kerül a rozsos kiflibe a krém, sok-sok kígyóuborkával a tetején. Bátrabbak csemegeuborka-szeletekkel is elkészíthetik, nekem ezzel talán még jobban is ízlik.

Harmadik változatként készítsünk túrókrémet kevés puha vajjal, fűszerpaprikával, metélőhagymával. Ehhez a krémhez nagyszerűen passzol a paprikakarika-feltét!

Tipp

A krémeket minden esetben készítsük el előző este és tegyük hűtőbe. Reggel érdemes ellenőrizni a fűszerezést. Ha paradicsomot vagy más, lében gazdagabb zöldséget teszünk a szendvicsbe, akkor csak az alját kenjük krémmel, a tetejét pedig egy kevés vajjal. Ez kevésbé engedi átnedvesedni a zsemlét!

Zöldség és gyümölcs a pakkba!

Pucolt, szeletelt, azonnal fogyasztható zöldségeket: répát, karalábét, retket, paprikát mindenképpen csomagoljunk a szendvics mellé. Ha kapunk apró szemű paradicsomot, még azt is megkockáztathatjuk beküldeni a gyerkőccel. A szerencse faktora rögtön leolvasható lesz a szennyesbe dobott pólók állapotából.

A gyümölcsökkel mindig bajban van az ember. Almát, szőlőt, banánt mindig szívesen adok, a körtétől és az erdei gyümölcsöktől általában félek. Talán az áfonya a legalkalmasabb iskolai fogyasztásra. Az uzsizacsiban úgyis van szalvéta, és ha kezet mosni már nincs idő a csengetésig, akkor előkerülhet a kis zsebből a törlőkendő mint megmentő!

Jövő héten jönnek az ínyenc tészták, addig is engedjük el a fantáziánkat és kreáljunk minél többféle, „suliálló” szendvicskrémet.

Gréti

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...