Egy fenséges, forró leves felmelegít a hideg őszi napokon, ráadásul egészséges, könnyű, mégis laktató étek. Kóstold meg velünk a világ legfinomabb leveseit!
Levestörténelem
A levesek az első ismert ételek között szerepelnek, időszámításunk előtt 6000-ben Mezopotámiában készült el az első „adag”. Majd hamar népszerű lett Egyiptomban, a görög városállamokban és a Római birodalomban is. Akkoriban levesek jobbára gabonafélékből álltak, és egytálételként fogyasztották az ókori ínyencek.
Európában csak a reneszánsz idején lettek igazán népszerűek a levesek. Általában zöldséges húsleveseket készítettek elődeink, és tojással, kenyérrel tálalták, és gyakran csak egy jó laktató leves került délidőben az asztalra. Hamarosan megjelentek a középkori étlapon a krémlevesek is, a „műfajt” először a francia Francois-Pierre de La Varenne említette 1651-ben írt szakácskönyvében.
Mára már a levesek éppolyan sokszínűek, mint a modern étkezés! Készülnek finomságok zöldségből, húsból, halból és gyümölcsből, szerepelhetnek önálló ételként, vagy egy több fogásos menü részeként is az étlapunkon. Ázsiában azonban a leves gyakran köretként szolgál, vagy az evés végén szolgálják fel.
Csodás őszi sütőtökkrémlevesek közül itt válogathatsz! >>
A mi levesünk, a gulyás
A bográcsgulyás szezonja erre az évre már véget ért, de nem kell lemondanunk az isteni gulyáslevesről ezért! Nemcsak hazánkban, hanem világszerte a gulyás az egyik legkedveltebb magyaros fogás. Eredetileg az étel az Alföldről származik, és a szürke marha húsából készült, majd megjelentek a különböző, birkából, sertésből vagy baromfihúsból készült változatok, sőt, a vegetáriánusok számára hamisgulyás-variációk is születtek. Az ős-gulyáshoz zsíron párolták meg a hagymát, erre került a hús, felöntötték vízzel, és órákon át főzték. Később a pirospaprika Európába „érkezésével” lett a leves is „piros”, majd burgonyával, zöldségekkel és csipetkével tökéletesítették. Egy forró gulyás mindig jól esik, ebédre, vacsorára, kiváló másnaposság ellen, sőt, több naposan, felmelegítve is fenséges.
Legjobb gulyásleves-receptjeinkért kattints ide! >>
Olasz minestrone
Az itáliai zöldségleves-specialitás eredetileg a hajósok étele volt, hiszen vitamindús, laktató és könnyen elkészíthető, akár maradékokból is. A tengerészeknek köszönhetően a nagyobb kikötővárosok – például Genova vagy Velence – kocsmáiból indult az étek világhódító útjára. A színes és illatos leves receptje éppolyan változatos lehet, mint amennyire sokszínű a zöldségek világa! Ráadásul olasz tartományonként más és más. Milánóban és környéken babbal készítik, az ínyencek pedig egy kis pestót is tesznek bele. Lombardiában rizzsel főzik a minestronét, míg Toszkánában tésztával tálalják.
Keleti borscs
A borscs az oroszok és más keleti szláv népek számára jelenti azt, amit a magyaroknak a gulyásleves, vagy az olaszoknak a minestrone. Eredetileg a céklaleves ukrán „találmány”, de hamar elterjedt egész Kelet-Európában és a tengeren túli szláv kolóniákban, mint egészséges, rostban gazdag és laktató leves. Bár borscsból legalább ezerféle létezik, de két hozzávalóban megegyeznek, ez pedig a szmetana, azaz egyfajta tejföl, és a cékla, amelynek a leves a gyönyörű színét köszönheti. A bordós, lilás, rózsaszínes borscsnak van egy zöld testvére is, amelyet cékla helyett sóskából főznek.
Japán miszo
A hagyománytisztelő japánok nem müzlivel vagy pirítóssal kezdik a napot, hanem egy forró miszo levessel! De a felkelő nap országában nemcsak reggel, hanem bármely napszakban szívesen mernek belőle egy tányérnyit. Az étel névadója, a miszo egyébként egy jellegzetes ízű fűszer, amely erjesztett szójapasztából, rizsből vagy árpából áll, nagyon gazdag vitaminokban, fehérjében és egészséges enzimekben. Ez a finomság azonban több a japánoknak, mint egy tradicionális étel, hiszen ha egy férfi meg akarja kérni egy nő kezét, gyakran ezekkel a szavakkal tesz szerelmi vallomást: „Akarod Te főzni a miszo levesemet?” A japán leves egy dashi nevű halból, miszóból, tofudarabokból, wakame-algából és tavaszi hagymából készül, de tésztát is főznek bele.