Így szeretik a gyerekek a pörköltet

A pörköltről legtöbbünknek egy nehéz, zsíros, sűrű étel jut eszébe, amit télen vagy legalábbis hidegebb időben szokás enni. Pedig ez nem feltétlenül igaz!

{node=140296}

Tunkoljuk a szaftot

Nagymamáink zsírral főztek, vidéki rokonoktól hozott frissen vágott disznóhúsból vagy piacon vásárolt marhából készítették a pörköltet. Gyermekkoromban én is többször voltam faluhelyen, ahol birkapörköltet „rottyantottak” szabad tűzön, bográcsban. Bevallom, akkoriban ez az étel nem tartozott kedvenceim közé, habár hetente legalább egyszer nálunk is menübe került. Édesanyám szerencsére a csirkés változat mellett tette le a voksát. A főzés utolsó perceiben beledobott egy kis májat, s ezzel elérte, hogy én is hozzájussak egy kis táplálékhoz. A bőrével és egyéb alkatrészeivel főzött paprikás husit azonban nem voltam hajlandó megenni. Az apróra szaggatott nokedlit szafttal viszont szívesen „fárasztottam” villámmal. Így jóval hosszabb ideig tart megenni, mint kanállal.

Boeuf Bourguignon

Nem titok, hogy meglehetősen nagy Julia Child fan vagyok, bár szerintem mindenki az lesz, miután megnézi a Julie & Julia című filmet! Ebben meghatározó szerep jut egy bizonyos boeuf ...

Csirkezúzapörkölt 2.

Imádom a zúzapörköltet. Magában, langyosan, puha kenyérrel, tört krumplival. A legjobb az egészben a kenyér hajával kitunkolni a szaftot. Ha külföldön élnék, azt hiszem, ez lenne az az ...

Sűrű marhagulyás

Óriási dilemmában vagyok, hogy most a gulyás az leves vagy sem? Ti hogy tudjátok? Itt Amerikában szinte ölre megyek mindenkivel, hogy az leves. Akiket ismerek, és szóba jön a "gulash", azt ...

Morva sörgulyás

Az ételt édesapámmal főztük meg először, aki egy cseh mesterszakácstól tanulta egy sörfesztivál alkalmával, én azóta már elkészítettem sokszor a különleges pörköltet, az eredeti ...

Szekszárdi pincepörkölt

Legkedvesebb budai báromban találkoztam Lőrinccel, akiről pár perc ismeretség után kiderült, hogy a magyar konyha egyik legnagyobb ismerője, és nem mellesleg egyik legjobb szakácsa is. A ...

Mára ugyan megváltozott a véleményem a hajdani jó kis házi kosztról, de ezekkel az emlékekkel a hátam mögött, és négy gyerkőccel közvetlen környezetemben, másféleképpen kell gondolkodnom a hazai sztárételről, a pörköltről.

Legjobb pörköltreceptjeinket itt találod

Újkori pörkölt

Manapság ritkán vásárolok disznóhúst, marhából pedig inkább levest vagy sültet készítek. Leggyakrabban csirkemellből vagy a kedvenc piaci hentesemtől beszerzett pulykából főzök pörköltet. Olívaolajon pirítom az apróra vágott, nagy mennyiségű hagymát, sárga paprikát és jó adag paradicsomot is dobok mellé. Ez adja meg a sűrű, ízletes szaft alapját. Nem viszem túlzásba az étel fűszerezését, hiszen a só, bors, paprika összeállítás mellett a zöldségek hozzák ki belőle a legjobb ízhatást.

Csirkepörkölt

Nálunk, ha feltesszük a kérdést a gyerkőcnek: "Na, mi legyen a kaja?" Ez biztos, hogy benne van az első háromban, előre borítékolhatjuk a választ...Ezért meglehetős rutinra tettünk ...

Paprikás csirke gyerekeknek

Gyermekkorom egyik meghatározó íze a csirkepaprikásé. Ez volt talán a pillanat, amikor a húsos ételeket elkezdtem megszeretni. Először még csak a szaftot nokedlivel, később egyre több ...

Szerencsére a gyerkőcök nem várják el tőlem, hogy nokedlivel tálaljam minden egyes alkalommal. Nem ehhez szoktak. Próbálkozom teljes kiőrlésű lisztből vagy sárgarépával, spenóttal megspékelt durumlisztes – kifejezetten a kisebbek tetszését szokta ez elnyerni – tésztával adni. Mostani köretfelfedezettem a zöldséges kuszkusz, illetve a kuszkuszsaláta. Biztonságos megoldást azonban még mindig legjobb barátunk, a jázmin rizs nyújt, melyet mindenki kedvel és sokkal egyszerűbb elkészíteni, és egészségesebb „lisztes társánál”. Házi savanyúság vagy friss saláta azonban mindig van az asztalon, és ebből még nagyobb mennyiséget teszek a tányérokra, mint a köretből.

{ GALÉRIA = title:Gr%C3%A9ti%20gombap%C3%B6rk%C3%B6ltje, 0,1,2,3,4,5,6,7,8 }

{node=140295}

Nem kell mindig hús

Hetente háromszor biztosan kerül tányérunkra husi valamilyen formában, de ügyelek arra is, hogy ne ez legyen a fő elvárás otthon. Szeretem kis családomat beavatni a régi ízek rejtelmeibe, de közben folyamatosan ügyelek arra, hogy emellett elegendő zöldséges étellel is barátságot kössenek. Ha mindkét elvárásnak meg akarok felelni, akkor például gombapaprikást ütök össze. Van azonban olyan, amikor bevállalom, hogy a fele társaság csúnyán nézzen rám és valami mást követeljen. Ilyenkor cukkinivel, padlizsánnal vagy más, kevésbé zsáner újdonsággal rukkolok elő.

Berlin – a falat két oldala

Gréti tippje

Étkezzünk változatosabban és egészségesebben! Tálaljuk kuszkuszból, árpagyöngyből vagy hajdinából készült körettel a pörköltet.

Jövő héten a töltött zöldségeké a főszerep, addig is készítsünk pörköltet minél változatosabban!

Még több gombapörköltet itt találsz

Tejfölös gombapaprikás

Minél több fajta gombát használunk készítéséhez, annál finomabb a végeredmény. Az ízfokozás kedvéért, mintegy fűszerként kerültek bele a szárított gombák is.

Zöldségpörkölt rizságyon

Jóuram gyanakodva nézegette, amikor kivettem a hűtőből a zöldbabot és melléraktam a rizst. Mindig így kezdődik, amikor nem tudom, mit főzzek. Mártírként felajánlotta, hogy segít ...

Gréti

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...