Addig tiszta, hogy ha sütöm a húst, akkor ízletesebb, mint ha párolom, vagy főzöm. Ahogy a forró serpenyővel vagy még inkább a grillel érintkezik a nyers hús, azonnal megcsap az a jó illat, amitől beindul a nyálelválasztás, és felidéződnek a kellemes húsos emlékek. A sült egyre barnább, lassan pirosas-feketés lesz, és a textúrája is megváltozik: egyszer csak ropogós lesz.
Az egészben sült csirke Coook konyhájából receptjéért kattints ide!
A Maillard-reakciót kell okolnunk ezért
Ez az a folyamat, mely során a hőkezelt húsban barna pigmentek jönnek létre. Tulajdonképpen úgy rendeződnek át bizonyos egyszerű cukrok és aminosavak (fehérjék) a hús felületén, hogy köröket formáljanak, majd ezek a körcsoportok úgy verik vissza a fényt, hogy barnának látjuk a húst. A lényeg azonban mégsem a szín, hanem pontosan az a bizonyos aroma, ami megcsapja az ember orrát, és amivel együtt ott egy speciális íz is.
A reakció végbemegy a kenyér sülésénél és a zöldségek grillezésénél is, a keletkező illatok pedig mindig más-más jellegzetességgel bírnak, hiszen a jelen lévő cukrok és aminosavak összetételétől függ, mit érzünk a levegőben. Hol lenne egy jó csésze kávé vagy kakaó, a ropogós kalács vagy a karamellizált hagyma, ha nem lenne a Maillard-reakció? A napi sütés-főzés része, és a lista hosszú, még ha nem is tudatosan gyarapítjuk.
Ami egy egyszerű reakciónak indult a cukrok és aminosavak között, bonyolult folyamattá alakul, melynek során ízes molekulák képződnek, melyek megkülönböztetik a pirított, sült, vagy sok olajban rántott húst a másfajta a főzéstől, párolástól, vagy bármely olyan eljárástól, amelyben elég magas a hőmérséklet a hús felületének kiszárításához. Ugyanis a hőmérséklet és a kiszáradás a Maillard-reakció két fő mutatója, irányítója.
És pontosan ezért is nehéz néha a helyes sütési hőfokot eltalálni, hiszen ha a hőmérséklet túl magas, a hús belseje nyers maradhat, vagy csak akkor sül át, ha a külsejét elégetjük. Vagyis a Maillard-reakciót gyorsítjuk a magas hővel, de a hús teljes hőkezelése nem történik meg. Ezért ha nem túl vastag a hús, a hőmérséklet pedig relatív alacsony, vagy a cél éppen az, hogy ne süljön túl, gyorsíthatjuk a reakciót, és kísérletezhetünk azzal, hogy minél szárazabbra itatjuk a felületét papírtörölközővel. A magas hőmérséklet grillen, olajsütőben pedig megoldja a nedvességproblémát is, és még törölgetnünk se kell (legalábbis az egyenletes barnulás miatt).
A másik megoldás pedig a szódabikarbóna hozzáadása, hiszen ettől lúgosabb lesz a felület, az aminosavak könnyebben átrendeződnek, és hamarabb beindul a reakció. Ugyanez vonatkozik arra, amikor tejjel vagy tojásfehérjével kenjük meg a kelt tésztákat, hiszen ezzel azonnal szállítjuk a könnyen hozzáférhető fehérjét a Maillard-reakcióhoz.
Nagyon elmosódott a határ a karamellképződés és a Maillard-reakció között, de egyszerűen megfogalmazva az elsőnél csak cukrok vesznek részt a folyamatban, míg az utóbbinál aminosavak is. Tehát két külön ízképző folyamatról beszélünk, és ha a kettő találkozik, például cukorral szórjuk meg a sülő süteményt, vagy akár cukros pácba áztatjuk a húst, különösen jóízű végeredményt kapunk. Vagyis a harmadik gyorsító a cukor.
Akkor viszont, ha át kell sütnünk egy nagyobb darab húst, mondjuk egy csirkét vagy pulykát, és lassítani szeretnénk a Maillard-reakciót, vagyis a túl gyors pirulást, ösztönösen lejjebb vesszük a hőmérsékletet, és tovább sütjük a húst. Sokszor le is takarjuk, ezzel elérve, hogy a víz ne tudjon könnyen távozni a húsból, így a reakció vagy nem tud beindulni, vagy minden esetre lassul. Mire a hús teljesen átsül, levesszük a fóliát vagy fedőt, fel is csavarhatjuk a hőfokot, és hagyjuk megpirulni a tetejét.
És ez így helyes. Kis kémikusként, még ha öntudatlanul is, levezényeltünk egy egész Maillard-reakciót. Levettük vagy felcsavartuk a hőfokot, letakartuk a sülő hűst, magas hőfokon pirítottuk a kenyeret, hogy kívül ropogós, beül még foszlós legyen. Ki is mondta, hogy a főzés egy tudomány?