Így készülj a befőzésre!

Mivel lassacskán beköszönt a július, és vele együtt az újabb idénygyümölcsök és -zöldségek nagy hajrája, nem árt előre felkészülni a befőzés procedúrájára.

Puhatolózzunk ismerősöknél, ki hol szerzi be a termést, sok háznál árulnak isteni gyümölcsöket sokkal olcsóbban, mint akár a piacon, netán a boltban. A szükséges eszközök előkészítése, beszerzése sem kis feladat, nézzük melyek azok, amik nélkül nem érdemes belevágni a befőzésbe.

Befőző szett a NoSalty Webshopban! >>

Sárgabarack lekvár

Férjem Franciaországban élő nagynénjétől kaptam ajándékba egy nagyon klassz rézüstöt (réz merőkanállal és szűrőkanállal) és ebben készítem idén életem első lekvárjait, ...

Rebarbarás eperlekvár 2.

Ez volt életem első lekvárfőzése, és gondoltam, ha már nekiállok, akkor valami kevésbé kommersz változattal próbálkozom. Az eredmény: 4 közepes üveg nagyon finom lekvár, 1 ...

Jó, ha a kamrából lehetőség szerint már eltüntettünk minden korábbi üvegcsét, ha mégsem, ízlés szerint alsó vagy felső polcra, de a lényeg, hogy elkülönítve praktikus rakni a korábbi befőtteket, savanyúságokat, bármit, ami még elfogyasztani tervezünk. Ellenőrizzük, hogy nem indultak-e penészesedésnek.

Még több befőtt receptje >>

Marmelád - vegyes gyümölcsös

Olyant szerettem volna készíteni, amit gyermekkoromban az üzletben árultak Marmaládé néven. Késsel vágható volt.   Hát ez nem olyan lett, de finom és sütésálló, nem olvad ki, mint a ...

Rebarbara jam meggyel

Nagyon szeretem a rebarbarát, és elhatároztam, hogy lekvárt főzök belőle. A meggyel még finomabb lett. Sütibe vagy kenyérre kenve mennyei.

Málnás-meggyes dzsem

Macinak üzenem, voltam a málnásban! Mit szólna egy jó kis francia reggelihez a vadászles alatt? Málnás-meéTt!zsem pirítóssal ékisinom tejcsivel! Tejért majd átugrikez Száraz ...

Attól függően persze, hogy mit tervezünk elrakni, sok mindenre lehet szükség: lekvár, kompót esetében sok-sok befőttesüvegre, ezek lényegében tetővel együtt bármelyik háztartási részlegen beszerezhetők. Fólia, befőttesgumi, tetők az üvegekre, esetleg vastagabb plédek a dunsztoláshoz, sokliteres edény a főzéshez, és műanyag tálak az előkészületekhez.

Zöld dió befőtt

Évekkel ezelőtt egy receptkártyán találtam ezt a receptet. Macerás elkészíteni, de a végeredmény miatt megéri nekifogni. Sült húsok mellé kiváló.

Napon érlelt rumos ringló

Ez a mennyiség 4 közepes méretű befőttes üvegre elég. Ha másmilyen a befőttes üvegünk, akkor érdemes a szilvákat üvegbe rakni, felönteni annyi vízzel, hogy ellepje, majd ezt a ...

Rumos meggy ahogy temjud készíti

A férjem imádja a rumos meggyet, és mostanáig nagymamája gondoskodott az éves mennyiségről. Sajnos ő már nincs köztünk, így átvettem a családi hagyományt. A készítést és az evést ...

Legkönnyebb cseresznye- vagy meggybefőtt

Mindig is imádtam a befőttet, rengeteg receptet kipróbáltam, de egyik sem volt az igazi. Mindegyiknek volt valami bibije. :) Bánatom elpanaszoltam a barátnőmnek, mire odaadta ezt a receptet, ...

Meggybefőtt télire Csiki Piroskától

A pontos vízmennyiséget úgy szoktam kiszámítani, hogy egy üveget megrakok meggyel, feltöltöm vízzel, megmérem a meggy súlyát és a víz mennyiséget. Az összmennyiség gyümölcsöt ...

Befőtt cukor és édesítőszer nélkül

Imádom a befőttet! A mama mindig azt adott a sült hús mellé télen! Dehát tele van cukorral... 30 fölött, szülés után, fogyókúrában, sportos életet űzve, stb, nem ehet az ember ekkora ...

Cseresznyebefőtt 2.

A befőzésnek ez a módja a legbiztonságosabb szerintem. Én már túl vagyok többfajta befőzési technikán, és azt hiszem, hogy már nem is fogok változtatni rajta.

A savanyúsággal könnyebb a dolgunk, mert a nagyobb edényen kívül esetleg reszelőre, gyalura van szükség, meg persze jó éles késekre, erről ne feledkezzünk meg, mert nagyon meggyorsítja a munkát. Bonyolódik a helyzet, ha házi ketchupra fáj a fogunk. Az erre alkalmas lucullus majd csak július közepén-végén jelenik meg a standokon, viszont nagyon olcsón szokták árulni, így fillérekből megússzuk a paradicsom-, netán lecsóeltevést. A ketchuphoz egy jó állapotú passzírozó nem árt, de ha nem akarunk beruházni, szomszédtól, barátoktól is kölcsönkérhetjük.

Még több lekvár >>

Fűszeres csalamádé

Itt láttam egy csalamádé receptet, amit Iluska küldött be. Köszönet érte. Ez volt az ötletadó! Ugyan tettem már el csalamádét, de nem volt így fűszerezve, sőt az összetétele is más ...

Hordós savanyúság

Én nekem 15 l-es cseréphordóm van, ebbe bőven belefért az uborka. Ha nagyobb hordónk van, ne féljünk almapaprikát, hagymát, zöldparadicsomot is közé tenni. A levet  pedig ismét ...

Az Okoskamra cikkeit itt olvashatod >>

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...