A hét szakácsa: Samiya

Samiya mostanában ritkábban látogatja a NoSalty oldalát, hát felkértük, legyen a hét szakácsa, hátha visszatalál hozzánk, és további sütireceptekkel örvendeztet meg bennünket.

Samiya szakács

Engem is utolért a NoSalty felkérése, miszerint legyek az egyik hét kiemelt szakácsa. A kérés meglepett, mivel én inkább csak édességrecepteket tettem fel ide, de örültem neki, és most itt vagyok.

Karrierem a konyhában úgy 4 évesen kezdődött, már akkor is szerettem anyunak segíteni panírozni, de leginkább a sütik elkészítésében vettem részt nagy lelkesedéssel.

Ezeket olvastad már?

A mai napig tisztán emlékszem arra a jelenetre, mikor a panellakás icipici konyhájában sütöttük a diós kifliket. Nagy gondosan belehempergettem őket a porcukorba, és szépen tányérra rendezgettem őket. Apám jött nagy izgalommal, hogy készen vannak a sütik, magához is vett pár darabot, és jó ízűen elmajszolta. Ezután félrehívta anyut, és megsúgta neki, hogy nem porcukorba vannak forgatva a kiflik, hanem lisztbe. Anyu persze elmondta nekem is ezt az apró kis bakit, így a többi kifli már rendeltetésszerűen porcukorban fürdőzött. Hogy hogyan sikerült összekeverni a porokat, arról már fogalmam sincs, mindenesetre talán ez a legelső megmaradt emlékem a sütésről.

Ezeket olvastad már?

Általános iskolás koromban már egyedül is sorra sütöttem a mindenféle süteményeket, szenvedélyem a sütés iránt pedig mind a mai napig folyton nő. Igaz, azóta már főzni is nagyon szeretek, és igyekszem minden ételt szívvel-lélekkel elkészíteni. Kicsit unalmasnak találom a jól megszokott ételeket enni újra és újra, ezért legtöbbször valami újat próbálok vagy találok ki.

Fekete erdei sajttorta recept

Legnagyobb büszkeségem az a Fekete erdei sajttorta, amivel megnyertem a Haas és NoSalty első közös receptversenyét. Nagy kihívás volt megalkotni a receptet, és még nagyobb izgalommal fogott el, hogy vajon sikerülni is fog-e. Mikor megtudtam, hogy az én tortám lett a nyertes, határtalan boldogság fogott el, és ez az érzés azóta is mosolyt csal az arcomra, amikor csak rágondolok.Bár az oldal életében már csak ritkán veszek részt, mivel saját vizekre eveztem (a blogom címét az adatlapomon megtaláljátok), de időnként visszajárok, hogy mazsolázgassak szakácstársaim receptjeiből. Jó néhány kedvenc receptem lett tőletek, ezt nagyon köszönöm Nektek. Csak így tovább!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Aranyló tyúkhúsleves

Mi az? Aranyló, illatos, és minden gondra megoldás. Bizony, egy melengető tyúkhúsleves! Az ünnepekre való tekintettel most hoztunk nektek pár egyszerű ötletet, amivel még ízletesebbé ...

Legegyszerűbb franciasaláta

A leggazdagabb majonézes saláta, ami a kis és nagy napokat is különlegessé képes tenni: az alábbi klasszikus franciasaláta-receptet bármikor elkészíthetjük. Nem akar flancolni, de nem is ...

Címlapról ajánljuk

7 opció, ahonnan szilveszterre hidegtálat, kocsonyát vagy aprósütit rendelhetsz

A szilveszteri bulikat saját bevallása szerint senki nem szereti, de azért mindenki megy valahová. Ez is egy olyan nap, mint a többi, vélik sokan, de azért főznek lencsét, korhelylevest, és mindenkinek megvannak a kis babonái, amiktől szebb, jobb, boldogabb új évet remélnek. Ebben nem tudunk segíteni, de ha december 31-én vendégeket vártok, mutatjuk, honnan lehet rendelni aprósütit, hidegtálat, és hol találtok isteni kocsonyát, ha ahhoz van kedvetek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...