A fenti sorok egy 1924-es szakácskönyvből származnak, Bánffyhunyadi Erzsébet tollából. Nemrég találkoztam először ezzel a könyvvel, illetve egy későbbi kiadásával, nem a legkézenfekvőbb körülmények között. Nagyon szeretem a pécsi vásárt, időnként kimegyek, hogy néhány régi konyhai alkalmatosságot, haszontalan, de szemet gyönyörködtető limlomot szerezzek be. Alkuszom is, mert itt muszáj, büszke is vagyok magamra mindig, hogy a hőn áhított tárgyakhoz az eredetileg megajánlott ár feléért jutok hozzá, miközben titkon sejtem azért, hogy az árusok egy pillantással leveszik rólam, hogy mennyit kell mondaniuk először ahhoz, hogy én épp annyit fizessek majd nekik, mint amennyiért ők eladnák nekem az adott holmit. Ezt csak zárójelben jegyzem meg, mert ettől függetlenül én büszke vagyok magamra, ők meg pénzüknél vannak, így játsszuk mi a vásárosdit.
No de, legutóbb, mikor kint jártam, a régikönyvesnél beleakadtam egy könyvbe, a fent említett asszonyság A jó házikonyha című kötetébe. Biztos voltam benne, hogy nem eredeti kiadásról van szó, a szövege és a receptjei alapján jóval régebbinek kell lennie, mint amilyen évszámot a kötetbe írtak, de képtelen voltam ott helyben kideríteni az igazságot. Ez azért bosszantott különösen, mert a könyves ember, látva, hogy kínban vagyok, nagyon határozottan tartotta az eredeti árat. Jöttem-mentem egy kört, hadd sajnálja, hogy elmulasztott engem, mint potenciális vevőt, de mikor „véletlenül” újra odatévedtem, még mindig ugyanaz a rendíthetetlenség ült az arcán, mint korábban. Felfújtam magam, nagy mérgesen kifizettem az árat és elsiettem a könyvvel. Az már csak hazafele úton jutott eszembe, hogy az antikváriumból így is sokkal drágábban juthattam volna hozzá. Azóta is ezzel nyugtatom magam.
Nos, így tettem szert A jó házikonyhára. Volt már a kezemben sokféle régi szakácskönyv, fejedelemasszonyé, pesti polgáré, dunántúli parasztasszonyé, gazdagé, szegényé, de tőlem ennyire távol álló kötettel még sosem találkoztam. A háztartás vezetésének tudománya címszó alatt Bánffyhunyadi Erzsébet 15 oldalon keresztül értekezik a háziasszonyi teendőkről tele felszólító mondatokkal, kellekkel, muszájokkal és azonnalokkal. Nagyon feszes ütemterve van a nap minden percére, a hét minden napjára, az év minden szakára. Szerény véleményem szerint egyszerűen tarthatatlan munkabeosztást ajánl, még akkor is, ha valaki a házi teendőkre teszi fel az életét. Ettől függetlenül – vagy épp emiatt – nagyon érdekes olvasmány, és természetesen van mit tanulni belőle.
Hogy kicsit közelebb kerüljek a könyv szerzőjéhez, vagy legalább részben felmentsem magam az elvárásai alól, megfőztem egy receptjét, egy palacsintatortát, csak éppen diós töltelék helyett fagyasztott gesztenyepürével (hogy, hogy nem, nem állt éppen módomban diót törni, azóta se merek emiatt a tükörbe a nézni). A kísérlet bevált, fantasztikus desszert kerekedett belőle, kívülről ropogósra sült habkéreg, belül krémes palacsinta-rakottas. Ennek fényében talán még folytatom ezt a közelebb kerülési hadjáratot.
Hozzászólások (0)
A hozzászólás íráshoz belépés szükséges!