Fair trade banán a piacon. Az meg micsoda?

Fair trade banán? Vajon mit jelent ez? Honnan érkezik a piacra az áru és mennyibe kerül? Mindennek utána jártunk, itt a megfejtés!

A minap a Lehel piacon vásároltam, s a listámra felírt banánt is figyelgettem a standoknál, mígnem magam sem számítottam rá, egyszer csak az egyik árusnál a roskadásig megpakolt pulton fair trade banánt fedeztem fel. Muszáj volt élnem a ritka alkalommal, így vittem is belőle 2 kilót legalább, egy héttel később azonban már nem árulták. Kérdésemre, hogy lesz-e máskor is, sajnos kiderült, hogy mindig máshonnan kapnak árut, így ez nem egy állandó fair trade lelőhely.

De mitől más a fair trade banán?

A fair trade magyarul méltányos kereskedelmet jelent. Ez egy olyan kereskedelmi szerveződés, amelynek célja, hogy a fejlődő országokban a kistermelők munka- és életkörülményei javuljanak azáltal, hogy mi, több száz és több ezer kilométerrel távolabb támogatva őket megvásároljuk termékeiket. Vásárlásunkkal tehát egy jó ügyet segítünk.

A gazdálkodás főként afrikai, latin-amerikai és ázsiai területeken ellenőrzött keretek között folyik, így például a dolgozók nem éhbéréért, hanem korrekt fizetésért dolgoznak, tilos a gyerekmunka és a gazdáktól piaci áron (vagy afelett) vásárolják fel a terményeket. Ez kiszámítható és rendszeres bevételt jelent, így munkára, minőségi termelésre vannak ösztönözve.

A termékek ára rendszerint valamivel magasabb a hagyományos termékeknél, de jó tudni, hogy ez nincs mindig így. Például a banán, amit a piacon vettem, kb. 50 forinttal olcsóbb is volt kilónként. Ez jó vétel volt, ráadásul azzal, hogy megvásároltam, a hátrányos helyzetű termelőket és az ő közösségüket is támogattam, mivel a nyereség egy részét fejlesztésre fordítják (pl.: iskolákra, kórházakra.)

Ezeket olvastad már?

A fair trade termékek palettája igen széles, de a leggyakoribb, hogy kávéval, kakaóval, teával, vagy éppen déligyümölcsökkel találkozunk - a kávékról már közöltünk is cikket az oldalon. Ma már nemcsak bioboltokban, hanem nagyobb szupermarketekben, és ahogy látjuk, piacokon is árulnak fair trade árut.

Nálunk egyelőre még nagyon kevesen ismerik és vásárolják ezeket a terméket, talán mert utánajárást igényel és általában drágábbak, de például Németországban 2012-ben 33 százalékkal nőtt a fair trade termékek vásárlási aránya - ez az elmúlt 10 évet tekintve tízszeresére nőtt forgalmat jelent. A déligyümölcsöket illetően hatalmas változás következett be, az előző évhez képest ugyanis 78%-kal nőtt a fair trade déligyümölcsök fogyasztása.

Csokis-banános keksz

Családomban népszerűvé váltak a kekszek. Szívesen készítem, mert igazán kevés időt kell vele tölteni. Izgalmas nap mint nap újabb ízeket, kombinációkat kipróbálni.

Banános karamelles cupcake

Egyik barátnőm találta a játék felhívást, és megkérdezte, hogy neveztem-e már... Mondtam, hogy nem, de a hétvégi szülinapi buliba úgyis kell sütnöm valamit, miért ne lehetne egy ...

Sokszor egy-egy termék (például a déligyümölcsök 88%-a) a fair trade mellett bio, azaz ellenőrzött ökológia gazdálkodásból származik. Ez a kombináció a társadalmi szempontok mellett a környezetvédelmet is figyelembe veszi.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete is beszámolt már arról, hogy a nemzetközi banánkereskedelem 75%-a nagyvállalatok kezében van, akiknek célja, hogy minél több és minél olcsóbb banánt kínáljanak a vásárlóknak. Ez a nyomott ár a banánültetvények dolgozóit sújtja leginkább, akiknek a napi keresete 400 forintnyi összeg csupán. Az alacsony bérezés mellett ráadásul számolniuk kell azzal is, hogy a növényvédőszeres közegben egészségüket veszélyeztetik. Egy felmérés szerint a banáncsomagoló üzemek női dolgozói között az országos átlagnál kétszer több a leukémiás, és a sérült csecsemőt világra hozó nő. Az intenzív növényvédelem célja, hogy egészséges banánokat lehessen kitermelni, de ennek komoly ára van a környezetre nézve is, mivel a permetszerek a talajba és onnan az ivóvízbe, élővízbe kerülhetnek.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete akcióiról több információért kattints ide

Te jól nyitod a banánt? Linkelj és nézz utána!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Tartós árcsökkentés: 2021-es árakkal találkozhatsz az ALDI-ban

2024. november 21-től illetve 28-tól 57 közkedvelt zöldség, gyümölcs és friss hús árát tartósan csökkentettük, hogy valódi segítséget nyújtsunk a magyar családok számára. Az a célunk, hogy a mindennapi bevásárlást pénztárcabarátabbá tegyük – nemcsak az ünnepek előtt, hanem hosszabb távon is, hiszen a kedvező árak a karácsonyi szezon után is megmaradnak.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Elkészítettük a Bosch „MUM, de jó!” Ünnepváró Receptverseny első helyezettét,...

Lezárult a Bosch Ünnepváró Receptversenye, amire több, mint 140 recept érkezett. A három dobogós helyezés mellett egy különdíjat is kiosztottunk lelkes feltöltőink között. Az első helyet Judit69 nevű felhasználónk nyerte adventi kalácsával. A receptet a Bosch háziasszonyával, “Fűszeres” Bodrogi Eszterrel mi is elkészítettük, miközben leteszteltük a verseny főnyereményét, a Bosch MUM 5 konyhai gépet. A végeredmény egy szaftos, álompuha kalács lett, amely gyors finomság karácsonyra, mégis egyedi, ötletes és mutatós az ünnepi asztalon.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Legújabb receptek

Vegán hamburgerzsemle

Ha a hamburgert egy új szintre szeretnénk emelni, akkor ideje házilag készíteni a bucit. Illetve most az érzékenyeknek is kedvezünk, ugyanis egy tej- és tojásmentes buci receptet hoztunk.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...