5 módszer, amivel ráveheted a gyerekeket, hogy maszkot viseljenek

Még a felnőttek jó része is lusta maszkot viselni, a gyerekeket pedig még nehezebb rávenni arra, hogy hordják – ez az öt tipp azonban segíthet.

Nem véletlen, hogy a gyerekek jellemzően annyira ódzkodnak a maszkviseléstől: kényelmetlen tud lenni, főleg a nagy nyári melegben, és miatta még az arcukhoz sem nyúlhatnak, ami egyébként azért elég gyakran megesik a kicsik között. Pedig fontos, hogy a két évnél idősebb gyerekek is viseljék a védőfelszerelést, hiszen annak ellenére, hogy a jelenlegi tudásunk szerint a koronavírus a gyerekekre kevésbé veszélyes, terjesztők, fertőzők ők is nagyon könnyen lehetnek.

Az alábbiak jó stratégiák lehetnek arra, hogy a gyereket minél könnyebben és gyorsabban megtanítsd, miért is kötelező a maszkot hordania, és miért kell beépítenie a napi rutinjába neki is.

via GIPHY

Ismerd a saját gyerekedet!

Nyilvánvaló, hogy minden gyerek különböző, ezért máshogy is érdemes őket megközelíteni akkor is, ha a maszkviselésről van szó. Mielőtt kialakítanál bármilyen stratégiát a maszkhasználat ösztönzésére, érdemes néhány kérdést feltenni magadnak. Mi fontos a gyerekednek? Hogyan sajátítja el az új információkat? Mennyire fog szorongani a maszkhasználat miatt?

Fontos tudni, hogy a kisebb gyerekeknek nagyon fontos látniuk az egész arcot ahhoz, hogy megtanulják rendesen leolvasni az érzelmeket, ebben pedig a maszk megzavarhatja őket, ami szorongást okoz. Egy olyan gyerek pedig, akinek beszédnehézségei vannak, problémákba ütközhet, ha ki akarja fejezni magát. Mindig vedd figyelembe a saját gyereked sajátosságait, mielőtt megpróbálod neki elmagyarázni, hogy miért kell maszkot hordania.

Magyarázd el!

A gyerek könnyebben megérti, miért kell elviselnie ezt a mindennapos kellemetlenséget, ha tudja, hogy miért csinálja. A kicsiknek mesék segítségével lehet elmagyarázni a lényeget (a vírus a rosszfiú, a maszk pedig a fegyver, amivel legyőzhetjük), míg az idősebbeknek meg lehet próbálni egy kicsit részletesebb, komolyabb magyarázatot adni anélkül, hogy megijesztenénk őket. Azok a gyerekek, akik természetükből fakadóan kedvesek és jószívűek, pozitívan reagálhatnak arra is, hogy a maszk viselésével másokon segítenek. Azt is fontos kihangsúlyozni, hogy a maszk viselésével egymással teszünk jót, egy közösség részei vagyunk, akik vigyáznak egymásra.

Hagyd, hogy kiválassza a saját maszkját!

Ha a gyerek része a folyamatnak, akkor máris sokkal jobban beleéli magát, és nagyobb kedvvel veszi majd fel a maszkot: az is jó, ha segíthet kiválasztani, hogy milyen mintájút hordjon, de akár készíthettek is együtt olyat, amilyet biztosan szeretni fog. Nagyobb az esélye, hogy lelkesen veszi majd fel, ha olyan színe van, amit szeret, vagy ha egy olyan pólóból varrtátok közösen, amit nagyon szeretett, de kinőtte. Így még akár új köntösbe is csomagolhatod a levetett ruhadarabot.

via GIPHY

Gyakoroljátok a helyes felvételt!

Buszon, boltokban is rengeteg emberen látni, hogy mindenhogyan hordják a maszkot, csak megfelelően nem – a gyerek ezt eltanulhatja, ha nem tanítod meg időben, hogy mi a fontos egy maszk felvételénél. Így attól, hogy másoktól ezt látja, még nem fogja az állára tolni, vagy kilógatni belőle az orrát, ha kellemetlen neki a melegben. Értesd meg vele, hogy miért kell az orrot és a szájat is takarnia, és miért fontos, hogy zárt helyeken megfelelő módon viselje.

Kommunikálj vele folyamatosan!

Minden gyereknél, de főleg a kisebbeknél, az ismétlés a tudás anyja: ha gyakran elmondod neki, miért fontos a maszk, és újra és újra megdicséred, ha felveszi, és helyesen hordja, akkor előbb-utóbb pozitív visszacsatolással köti össze, és megszokja, hogy a mindennapjai része. Fontos az is, hogy ne legyél türelmetlen: lehet, hogy több időbe fog telni, mire a gyerek hozzászokik a gondolathoz, hogy maszkot kell viselnie, de előbb-utóbb, ha eleget ismétled neki az érveidet, a meséket, a mondókákat, a dicséretet, meg fogja érteni, miért fontos neki is, hogy hordja.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: Getty Images

via

Címlapról ajánljuk

7 imádnivaló teraszos hely Budapesten, ahol jót is ehetünk

Egyre inkább kikívánkozunk a négy fal közül. Ha szeretnétek a szabad ég – vagy épp egy napernyő – alatt lazulni, annyi sok jó lehetőség van a fővárosban! Ajánlunk helyet a pesti flaszteren, a budai és a pesti Duna-parton is, hiszen a terasz is sokféle lehet a csupazöld kerthelyiségtől a belvárosi kiülős helyekig. Teraszra fel!

Nosalty

További cikkek

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!