Olvasd

7 imádnivaló teraszos hely Budapesten, ahol jót is ehetünk

Egyre inkább kikívánkozunk a négy fal közül. Ha szeretnétek a szabad ég – vagy épp egy napernyő – alatt lazulni, annyi sok jó lehetőség van a fővárosban! Ajánlunk helyet a pesti flaszteren, a budai és a pesti Duna-parton is, hiszen a terasz is sokféle lehet a csupazöld kerthelyiségtől a belvárosi kiülős helyekig. Teraszra fel!

Edd

Friss cikkek

Reflektorfényben

4 sütésmentes alap a tortádnak, ha unod a kekszet

A sütésmentes torták sokszor kihúzhatnak minket a csávából vagy felmenthetnek a komolyabb cukrászmunka alól. A megfelelően ízesített, krémes tortarészen kívül szenteljünk ugyanannyi figyelmet az alapnak is, tegyük izgalmasabbá az alábbi módokon. Segít a Napi Tipp!

Szoboszlai Dominik kedvence – 6+1 étterem, ahol isteni a zúzapörkölt

„Én nem fogok soha megváltozni a körülöttem lévő emberek felé csak azért, hogy mennyi pénzem van. Ugyanúgy meg fogok állni a kamionos barátommal a kifőzdében, hogy megegyünk egy zúzapörköltet nokedlivel, és olyan jól fogom érezni magam, mintha a pályán lennék” – mondta emlékezetes nyilatkozatában a magyar válogatott csapatkapitánya és a Liverpool középpályása. Nem sokan vagyunk gazdag focisták, de sokan vagyunk, akik szeretjük a zúzapörköltöt! 7 étterem következik, ahol remekül is készítik:

Így mentsd meg a megfonnyadt hónapos retket

A tavaszi szezon legzsengébb gyermeke, a hónapos retek frissen harsan, ha beleharapunk – persze csak akkor, ha megfelelően tároltuk odahaza. Ellenkező esetben megfonnyad szegény: szerencsére még ilyenkor is menthető, a Napi Tipp mutatja, miként!

További cikkek

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!